Connect with us

technokrata

Ügyvédek segítik Linus Torvalds-ot az SCO-val szemben

Laptop

Ügyvédek segítik Linus Torvalds-ot az SCO-val szemben

Az Open Source Development Lab Linus Torvalds rendelkezésére bocsátotta ügyvédeit az SCO-val szembeni jogi csatározásra.

Rövid összefoglalás

Ismeretes, hogy az SCO azért indította meg jogi harcát előbb az IBM, majd a Linux világ ellen, mert úgy véli, hogy a Kék Óriás jogtalanul osztott meg jogvédett kódrészleteket a nyíltforrású operációs rendszer számára. Az SCO már júniusban bejelentette, hogy további nagy észak-amerikai hardvergyártókkal szemben is fel fog lépni, az IBM-et követően. Másodsorban augusztusban, amikor az SCO néhány kiváltságos számára bemutatott egyes kódrészleteket a szerinte ellopott forrásból, akkor Chris Sontag, a vihart kirobbantó vállalkozás egyik feje kijelentette, hogy az SGI file-rendszer szoftvere (az XFS) az egyik példája annak a listának, mely az SCO szellemi tulajdonát megsértő alkalmazásokat tartalmazza.

A cég vezetése emellett kipostázta a legnagyobb 1500 vállalatnak feltételeit, irreálisan magas árat szabva mind az asztali, mind a szerver oldali operációs rendszerek használatáért fizetendő jogdíjak tekintetében. Ezután nem sokkal az SCO előállt az ominózus, ˝lemásolt˝ kódok bizonyításával, ám csak néhány részletet mutatott be, azt is csak pár embernek, arra hivatkozva, hogy meg akarja akadályozni a jogsértés még szélesebb körű elterjedését. Ezt követően kiderült az is, hogy a korábban diszkréten megfenyegetett vállalatok közül egy már szerződést is kötött a céggel; holott az elemzők óva intettek mindenkit ennek megtételétől, hiszen még nincsen érvényes jogi végzés az SCO ˝kezében˝.

Legújabb fejleménykényt Blake Stowell, az SCO szóvivője bejelentette, hogy cége elkezdi a Linuxot kereskedelmi célkora alkalmazók részére kiküldeni az első számlákat. Stowell elmondta, hogy ezzel a kevésbé agresszív lépéssel elejét kívánják venni a peres eljárásoknak, s lehetőséget adnak minden érintett számára, hogy ˝rendezzék anyagi tartozásaikat˝.

A legújabb fejlemények

Szerdán a Utah-i kerületi bíróságon az SCO idézést küldetett további személyek és vállalatok részére. A UNIX-Linux vitát kirobbantó cég a következőket kívánja a bíróság előtt látni: a Novell képviselőit, Linux Torvalds-ot, Richard Stallmant (a Free Software Foundationtől), Stuart Cohent (az Open Source Develepoment Labs-től – OSDL), és John Horsley-t, a Transmeta vezető tanácsadóját.

Az OSDL-t olyan nagy cégek alapították, mint az IBM, a Red Hat, a Cisco, a Dell, a Sun Microsystems, a HP, a Computer Associates, a Fujitsu, a Hitachi, a Nokia stb. A szervezet alkalmazásában áll jelenleg Torvalds, akinek felkínálták, hogy a peres eljárásból adódó költségeit az OSDL magára vállalja, csakúgy, mint a finn jogi képviseletét is (melyet egyébként az Aterwynne ügyvédi cég fog ellátni). Ezt egyébként az SCO idézéseit követően minden alkalmazottjukra kiterjesztették.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek