Connect with us

technokrata

Oracle termékek és szolgáltatások a közbeszerzési listán

Laptop

Oracle termékek és szolgáltatások a közbeszerzési listán

Az Oracle 600 millió forintos keretszerződése az állami és önkormányzati intézmények beszerzéseire.

2002. májusában az Oracle termékei és szolgáltatásai is felkerültek a Miniszterelnöki Hivatalon belül működő Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságának kezelésében lévő központosított közbeszerzési listára, így a jövőben az állami és önkormányzati intézmények közvetlenül, közbeszerzési eljárás nélkül vásárolhatják meg azokat. A 600 millió forintos keretszerződés kiterjed az Oracle adatbázis-kezelőre, az alkalmazás-szerverre, a fejlesztő és adattárház szoftverekre, valamint szolgáltatásokra.

Az Oracle szoftvereszközei korábban közvetlenül nem, kizárólag a listán szereplő nagy hardverszállító cégeken keresztül, illetve azok hardvertermékeihez kapcsolódóan voltak megvásárolhatók központosított közbeszerzés keretében. 2002 májusától ez a helyzet megváltozott, így a szerződés értelmében már közvetlenül is elérhetők az Oracle termékei.

A listán szereplő termékeken és szolgáltatásokon kívül kedvezménnyel vásárolható meg az adatbázis-kezelő és az alkalmazásfejlesztő eszközökhöz kapcsolódó telepítés, a technikai támogatás, a tanácsadás és az oktatás is.

A központosított közbeszerzési lista mintegy hétszáz állami, önkormányzati intézmény és gazdálkodó egység számára határozza meg azoknak a termékeknek és szolgáltatásoknak a körét, amelyeket – a piaci árnál olcsóbban – közbeszerzési eljárás nélkül szerezhetnek be.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek