Connect with us

technokrata

Prémium házat épített a Samsung

samsung_logo_720w-640x337

Smart home

Prémium házat épített a Samsung

A Samsung az IFA 2013 szakkiállításon megnyitotta egyedi tervezésű mintalakása, a Samsung Premium House kapuit.

A rendezvény ideje alatt a látogatók egy olyan otthoni környezetet ismerhetnek meg, amelynek elemeit neves bútoripari vállalatokkal – a B&B Italiával és az Arclineaval – közreműködve hozta létre a koreai cég. A Samsung Premium House kiválóan ötvözi a Samsung legújabb eszközeinek funkcionalitását az ultramodern lakások és konyhák egyedi dizájnjával.

A vásárlók ma már nem pusztán lakótérre vágynak, hanem egy olyan helyre, amelyre büszkék lehetnek, és élvezhetik az ott eltöltött időt.” – mondta el Boo-Keun Yoon, a Samsung szórakoztató elektronikai részlegének elnök-vezérigazgatója. „A Samsung megtalálta az arany középutat a funkcionalitás és a formatervezés között, így még élvezetesebbé teheti a felhasználók életét.

A Samsung Premium House egy 272 négyzetméteres lakás étkezővel, konyhával, háló- és mosószobával, amelyek mind a Samsung legfrissebb technológiai eszközeivel (pl. hűtőszekrény, tűzhely, mikrohullámú sütő, légkondicionáló, légtisztító, porszívó, mosógép) vannak felszerelve. A lakóterek és a konyha kialakítását és dekorációját a B&B Italia és az Arclinea irányította.

bgr-samsung-sign-387

Régebben az elektronikai termékek nem alkották a lakások integráns részét, de mára ez mmegváltozott, hiszen lakterünket és gondolkodásmódunkat is az elektronika világa hálózza be” – mondta el Giorgio Busnelli, a B&B Italia vezérigazgatója. „A jövő elektronikai eszközei a bútorok részei lesznek.

A szép formaterv már nem elég többé” – mondta el Dr. Silvio Fortuna, az Arclinea vezérigazgatója. „Úgy gondoljuk, hogy a formatervezésnek funkcionálisnak kell lennie – és ebben tökéletesen egyetértünk a Samsunggal.”

A Samsung Club des Chefs kampány tagjai világszintű gasztronómiai élményt nyújtanak a Premium House szerencsés vendégeinek. A világhírű, három Michelin-csillaggal büszkélkedő Michel Troisgros (Franciaország), Christopher Kostow (Egyesült Államok) és a 2011-es MOF nyertes Eric Trochton (Franciaország) a Samsung Premium House konyhájában fogja elkészíteni ízletes fogásait.

A Samsung együttműködése ezen gasztronómiai szaktekintélyekkel egy olyan új irányt mutat, amely a mesterszakácsok tapasztalatát ötvözi a Samsung saját szakértelmével, a termékfejlesztés kezdetétől egészen az utolsó befejező lépésekig. A termékfejlesztésben való részvételen túl ráadásul a Samsung Club des Chefs séfjei receptek, technikák és fogások megosztásával segítik az otthoni szakácsok munkáját. További információ: www.samsungclubdeschefs.com.

A Samsung Premium House szeptember 5-től szeptember 10-ig áll nyitva a meghívott látogatók előtt. További információ a www.facebook.com/samsunghomeappliances oldalon található.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek