Connect with us

technokrata

Zsebnyomtató – ha gyorsan kézbe szeretnénk fogni képeinket

Smart home

Zsebnyomtató – ha gyorsan kézbe szeretnénk fogni képeinket

Valószínűleg minden idők egyik legkisebb printeréről számolhatunk be.

Polaroid segítséggel hozta létre az USA-beli Zink azt a nyomtatót, melynek mérete nagyjából egy Ipod fizikai paramétereivel vetekedik. Természetesen a tintatartó cartridge elhagyásával lehet eljutni az Apple zenelejátszójának dimenziójába, közölte Wendy Caswell, a vállalat vezérigazgatója. A sorozatgyártásba még nem került kis eszköz 2×3 illetve 4×6 inch-es, azaz 5×7,5 és 10×15 centiméteres nyomatok készítésére alkalmas. A Zink szerint kedvező visszajelzések esetén még idén beindulhat a tömegtermelés, és eláraszthatják a piacot a zsebnyomtatók.

Nyilván nem fog senki sem A3-as posztereket nyomtatni egy ilyen eszköz révén, a vállalat azonban nem is ezen célból hozta létre a kis készüléket. A Zink rendszer beágyazható szinte bármilyen eszközbe, tehát az is előfordulhat, hogy a felhasználók többsége nem is különálló egységként találkozik majd vele. További előnye, hogy a ma használt megoldásokhoz képest jóval környezetbarátabb. Szomorú adat, hogy a tintapatronok 99 százalékát még ma sem hasznosítják újra.

Az első két termék egyike maga a kisméretű nyomtató lesz, a másik pedig egy fényképezőgép – és itt jön be a képbe a Polaroid. A cég neve eggyé vált az „azonnal elkészülő” fényképezési eljárással – a múlt században olyan masinákat készített a vállalat, melyeknél nem kellett fényképészhez vinni a negatívot; a fényképet alig egy percen belül a kezébe foghatta a kattintgató tulajdonos. Ezt az üzletágat alaposan megviselte a digitális készülékek megjelenése, ám a Polaroid rájött, hogyan lehetne átültetni az egyesek és nullák világába a korábban igen sikeressé vált módszert – a Zink segítségével.

Hogyan működik?
Speciális papír – ebben rejlik a trükk. Hagyományos nyomtatók esetén ugyanis a nyomtatófej a patronból fújja rá a tintát a papírra, majd ezt követően hővel vagy más egyéb módszerrel kerül fixálásra a felvitt minta. A Zink rendszerénél akkor jönnek létre a képek, amikor a felmelegített nyomtatófej kapcsolatot hoz létre a speciális papírral – ami tulajdonképpen nem is papírból, hanem egy újfajta polimerből készül, viszont fizikai tulajdonságait tekintve nagyon hasonlít egy hagyományos fényképhez. Nos, ez a speciális „adathordozó” három kristályréteget tartalmaz, melyek alkotóelemei hő hatására megváltoztatják kristályszerkezetüket. A rétegek egyik változata sárgává, a középső magenta színűvé, míg a legfelső kékké tud változni. Ha megfelelően „keverik ki” ezt a három színt, a polimeren megjelenhet az eredetileg fényképezett kép.

Minden egyes réteg különböző hőmérsékletet és „főzési időt” igényel. Egy sárga pixel létrehozásához például a nyomtatófejnek a lehető legmagasabb hőmérsékletre kell felmelegednie, de csak igen rövid időre kell érintkeznie a „papírral”. A kék kevés hőt, de hosszabb kontaktust igényel; vagyis a nyomtatófej egyszerre csak egy színt tud előállítani. Amikor végzett a nyomtatással, és a polimer hordozó valamint a kristályrétegek kihűlnek, akkor az amorf szerkezet többé már nem változik meg – azaz a melegítés hatására létrehozott színelváltozások fixek maradnak.

Ár-kérdés
Környezetbarátoknak (vagyis jelenleg 6,5 milliárd embernek) jó hír, hogy a papír sem szennyezi bolygónkat: a szükségtelenné vált fényképek újrafeldolgozhatóak (és itt nem a kompromittáló tartalmúak értékesítésére gondolunk). Az ára sem vészes: a különálló készülék 100 dollárért, a kamerás nyomtató 200 dollárért lesz majd megvásárolható. És a „papírért” sem kell banki kölcsönt felvenni, 20 dollárért, azaz átszámítva durván 4000 forintért lehet hozzájutni egy százas csomaghoz. Ennél természetesen olcsóbb előhívó laborok is vannak, de azok nem nyújtják az azonnali kézbefoghatóság élményét.



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek