Connect with us

technokrata

A jövő szennyeskosara kis is mos

Smart home

A jövő szennyeskosara kis is mos

Egyedülálló férfiak álma valósulhat meg, ha az Electrolux Design Lab egyik pályamunkája zöld lámpát kap a fejesektől.

Egyelőre csak koncepcióról van szó, de az ötlet annyira tetszetős, hogy remélhetőleg az Electrolux vezetői is megérzik majd a benne rejlő üzleti lehetőségeket. Az iBasket nevet viselő kosárka neve ugyan nem túl egyedi, de megjelenése és funkciója annál inkább figyelmet érdemel. Először is igazán futurisztikus kinézete van, amely elég kellemesre sikerült, másodszor pedig nem csak a szennyes tárolására alkalmas kasról van szó.

Ez a kosár – ha a benne hagyott koszos ruhák elérnek egy bizonyos súlyt – ugyanis magától ki is mossa, és meg is szárítja tartalmát, sőt, wi-fi csatlakozáson keresztül még üzenetet is küld gépünkre vagy mobiltelefonunkra, hogy hazaérve ne felejtsünk el kiteregetni. Ez minden agglegény álma, ennél már csak akkor lenne jobb a helyzet, ha még főzni is tudna, és a port is letörölné a szekrények tetejéről.

A mindent tudó szennyestartót egyébként Guopeng Liang álmodta meg az Electrolux 2008 Design Lab pályázatára, és mi innen üzenjük, hogy szép munka volt, tessék legyártani!



Szólj hozzá!

További Smart home

Technokrata a Face-en

Tesztek