Connect with us

Hirdetés

technokrata

A jövő járművei Húnfalvi Andrással

Garázs

A jövő járművei Húnfalvi Andrással

A jövő járművei Húnfalvi Andrással

Milyenek lesznek a jövő autói és kik tervezik őket? Miként lehet fenntarthatóvá tenni a járműtervezést?

Hogyan nyerhet valaki felvételt egy budapesti egyetemről a világ vezető autógyárainak designrészlegeire?  Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a Ways of Creation című sorozatból, amely portréfilmek formájában enged bepillantást egy-egy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett tehetség karrierútjába. Húnfalvi András fiatal, számos díjat besöprő formatervezőről, a MOME korábbi hallgatójáról, jelenlegi oktatójáról Tiszeker Dániel, a #Sohavégetnemérős (2016), a Nagykarácsony (2021) és a Nyugati nyaralás (2022) című nagyjátékfilmek rendezője forgatott izgalmas portréfilmet.

Húnfalvi András a MOME formatervező szak járműtervezés szakirányán diplomázott 2012-ben. Egyetemi évei során András több ízben volt a Mercedes-Benz gyakornoka, diplomamunkáját a Mercedes buszrészlege, az EvoBus támogatásával készítette el. Tanulmányai alatt – ahogy formatervező hallgatók egész sorára – rá is nagy hatással volt Stefan Lengyel, a legendás magyar származású formatervező, professor emeritus; az ikonikus „sárga villamos”, a Ganz csuklós villamos tervezője és az ő munkássága.

Stefan Lengyelnek köszönhetően jött létre több mint húsz évvel ezelőtt a MOME és a Mercedes-Benz máig gyümölcsöző szakmai kapcsolata. Az együttműködés újabb mérföldköveként 2022 nyarán megnyílt az egyetem campusán a régió egyik legkorszerűbb járműtervezési műhelye, a Mobility Design Lab. A képzés során a tanulók minden félévben egy újabb projekten dolgoznak a Mercedes vezető designereinek mentorálásával. Koncepcióikat a hagyományos agyagmodellezésen túl már a legmodernebb high-tech eszközökkel jeleníthetik meg, éppúgy, mint a világ vezető autógyárainak designrészlegein.

A járműtervezés – ahogy a filmben András is megfogalmazza – „a design egyik legkomplexebb feladata”, hiszen egy tervezőnek egyszerre kell értenie a jövő kihívásait, környezetének társadalmi és szociális problémáit.

„A jövő technológiai és ipari fejlődését látva, úgy gondolom, a tervezők fogják igazán változtatni a világot. Éppen ezért van akkora jövőbeli potenciál ebben a munkában”

– osztotta meg gondolatait a szakma jövőjéről Gorden Wagener, a Mercedes-Benz vezető designere, aki mellett olyan húzónevek vesznek részt az együttműködésben és konzultálnak a hallgatókkal Budapesten, mint Robert Lešnik a Mercedes-Benz külső formatervért felelős fődesignere vagy Thomas Sälzle, a Mercedes-Benz design managere.

A hallgatók a járműtervezés széles és izgalmas spektrumát ismerhetik meg: az autók mellett drónok, hajók, motorok és más közlekedési eszközök létrehozásával is foglalkozhatnak. Itt született többek között a 2022-ben Abu Dhabiban bemutatott, Neumann János Egyetemmel közösen jegyzett, SUPERMOTO motorkerékpár is. A két egyetem kollaborációjának legfrissebb eredményét pedig nemrég a dubaji klímacsúcson mutatták be. A hidrogénnel és napenergiával működő háromkerekű, multifunkcionális szállító jármű a jövőben forradalmasíthatja a városi áruszállítást.

Az évtizedek alatt a MOME járműtervezői programja a világ élmezőnyébe került. Számos MOME-s hallgató kezdhette meg a Mercedesnél a karrierjét, továbbá más vezető autógyárak – többek közt a Volvo, a BMW, az Audi vagy a KIA – tervezői részlegére is felvételt nyertek.

Húnfalvi András egykori szaktársával, Laufer Ferenccel megalapította saját design stúdióját, a Flying Objects-et. Tervezői munkájukat számos alkalommal méltatta már a hazai és a nemzetközi szakma is. Aktív tervezői munkája mellett – Stefan Lengyel professzor nyomdokain járva – ma már a formatervező BA és MA szak oktatójaként, valamint a MOME Budapest Mobility Design Programjának vezetőjeként erősíti az egyetem csapatát.

Húnfalvi Andrásról szóló film a MOME YouTube-csatornáján, a következő  LINK-re kattintva tekinthető meg!

További részletek az angol nyelvű Designer és Smart Mobility képzésről itt: https://mome.hu/hu/kepzesek/design-ma-angol-nyelven

Ways of Creation

A MOME Ways of Creation főszereplői – Húnfalvi András designer, Szász-Bányász Anna fotográfus és Vácz Péter animációs filmrendező – más és más háttérrel, ambíciókkal és tervekkel vágtak neki művészeti és design tanulmányainak, az egyetemi éveknek, majd a nagybetűs életnek. A három merőben különböző alkotó történetét három fiatal magyar filmrendező – Tiszeker Dániel, Szakonyi Noémi Veronika és Hartung Attila – szemüvegén keresztül ismerheti meg a közönség a MOME YouTube-csatornáján. A különféle szakmai életutak feltárásával megmutatkozik az a sokszínűség, ami alma materüket és az egyetem hallgatóit is jellemzi.

Angol nyelvű mesterképzések a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen

Négy sikeresen indult angol nyelvű képzése után tovább bővíti nemzetközi oktatási portfólióját a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME). A kreatívipar területein továbbtanulni szándékozók a Photography, az Interaction Design, az Animation és a Design szakok mellett a Designer-Maker és az Art and Design Management mesterszakokat is angol nyelven hallgathatják, ezzel a Budapestre járó diákok már egyetemi éveik alatt értékes kapcsolatrendszerhez és jövőformáló, versenyképes tudáshoz jutnak.

Az egyetem célja, hogy 2030-ra Közép-Európa legelismertebb kreatív egyeteme legyen, és így szakmai tudásával, alkotóközösségei munkájával aktívan részt vegyen a 21. század globális kihívásainak megoldásában. Mindehhez olyan innovatív, design alapú válaszokra van szükség, amelyek tudományterületeken és országhatárokon átívelve, a legkiválóbb szakemberek összefogásával születnek. 2022 szeptemberében angol nyelvű szakjait azzal a céllal indította el az egyetem, hogy versenyképes ajánlatával a Baltikumtól a Nyugat-Balkánig képes legyen megszólítani a régió tehetségeit, a két új angol nyelvű szak elindítása pedig újabb fontos mérföldkő ebben.

www.mome.hu

További információ az angol nyelvű szakokról: https://mome.hu/en/study


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés