Connect with us

technokrata

Afrikában kezdi árulni Linuxos szoftverét az IBM

Laptop

Afrikában kezdi árulni Linuxos szoftverét az IBM

A világ legnagyobb számítógép-gyártója, az IBM, bemutatta első netbookra írt Linuxos szoftverét.

Az IBM Smart Work Client névre keresztelt alkalmazás a nyílt forráskódú Linux operációs rendszeren fut a Microsoft Windows helyett – olvasható a cég közleményében. Az amerikai számítástechnikai óriás elsőként Afrikában kínálja szoftverét, melyet majd a későbbiekben a fejlődő országokban tervez bevezetni.

A netbookok, melyek kisebbek és olcsóbban a hagyományos laptopoknál, jelenthetik a fejlődő országok gazdaságaiban tevékenykedő cégek számára a lehetőséget, hogy még több alkalmazottat lássanak el e-mail és szövegszerkesztési szoftverrel. Az ABI kutatócég egy korábbi felmérése szerint a netbookok eladása 2013-ig négyszeresére nő majd.

A világszerte 400 ezer embernek munkát adó IBM közlése szerint az Egyesült Államokban 35 százalékkal zuhantak, miközben Európában, a Közel-Keleten és Afrikában két százalékkal nőttek az eladások, írja a Bloomberg.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin