Ez a lényeges lépés a 130 nanométeres gyártástechnológiára való átállás. Az AMD legnagyobb konkurense, s egyben a világ legnagyobb chipgyártója ezt a lépést immár jó ideje megtette és ennek köszönhetően néhány nagyon sikeres, nagyteljesítményű processzorral gazdagították a piacot. Ahhoz, hogy lépést tudjon tartani az Intellel, az AMD-nek is mihamarabb át kellett állnia az új technológiára.
Az új processzor elődjénél, a 2100+-nál 66 MHz-el gyorsabban, 1800 MHz-en üzemel. A mag mérete 80 négyzetmilliméterre csökkent. A korábbi Athlonokhoz képest ez az új mag nagyon pici, például a Palomino mag 128 négyzetmilliméteren terült el. A felszabadult területet az Intellel ellentétben az AMD nem használta ki a processzor másodszintű gyorsítótárának növelésére. Erre talán csak majd a Barton mag bemutatásával kerül sor. Az Arhlon XP 2200+ ugyan 0,1 volttal kevesebbet (1,65 V) igényel, mint elődje, azonban az AMD specifikációi szerint a hőtermelés ugyanannyi maradt (70 W).
Már most jó néhány szerencsés hardver oldal kapott mintapéldányokat az AMD-től. Természetesen nyomban le is tesztelték. Ezen tesztek ismeretében kijelenthető, hogy az Intel továbbra is tartja első helyét a 2,53 GHz-es 533 MHz-es rendszerbuszon üzemelő Pentium 4 processzorral.