Connect with us

technokrata

A bukósisak rejtekében

Garázs

A bukósisak rejtekében

Egyre többen motoroznak, ami sajnos a balesetek számán is meglátszik.

Tény, a motorkerékpáros közlekedés a reneszánszát éli: évről-évre növekszik a forgalomba helyezett motorkerékpárok száma, ezzel egyidőben – sajnálatos módon – a baleseteké is, amelyekben kétkerekűek a résztvevők. Vállalom, hogy a motorosok keresztre feszítsenek. Lesz, aki magára ismer, lesz, aki felhördül. Tőlük most kérek elnézést. Megírom annak ellenére, hogy magam is motorozom, sőt bicajjal is tolom a városban. Végül is hasonló a két eszköz, mármint hasonlóan idegborzoló az autósok számára. Most azonban fókuszáljunk a motoros társadalom lovagjaira. Ismerik a mondást: Ride or Die!

Kétségtelen, a második rész sokaknak össze is jön – a statisztika nem sok jót mutat. A motorosok által okozott balesetek, illetve halálos áldozatok száma egyaránt megközelítőleg másfélszeresére nőtt tavaly óta. Tavaly itthon 69 motoros vesztette életét a közutakon, idén májusig pedig már 8 motorkerékpáros és 3 segédmotoros halt meg vezetés közben. A félévet tekintve ez több mint 1700 eset, ahol kétkerekű résztvevő járt pórul. Riasztó számok, ugye? Nem véletlen, hogy a rendőrség folyamatos hajtóvadászatot tart a motorosok ellen – odafigyelve a bringásokra is -, fokozottan ellenőrizve a motorok állapotát, a bukósisak használatát, az engedélyek meglétét. Nem titok, miközben a motorosok száma ugrásszerűen nőtt, az átlagéletkor nem fiatalodott, sőt, 15 év felé közelít. De nem ez a legnagyobb baj.

Motoros nyelvre lefordítva a gondot a magatartásunk jelenti, persze a kivétel itt is erősíti a szabályt. Lehet tökéletes a védőruha, éghet a lámpa, egy dolgot mindig elfelejtünk: nem látszunk! Vagy ha igen, épphogy. Az átlagautós számára, aki soha nem motorozott, láthatatlanok vagyunk, ennek megfelelően (nem) figyelnek ránk. Persze, ha látnának, sem változna számottevően a helyzet, jöhet a feszítés: Budapesten a motorosok tehetnek nagyban a kialakult ellenszenvért. Mindenki látott már száguldó sportmotort? Szénné tuningolt segédmotort a pizzafutár alatt? Üvöltő supermotót mutogatni az autósok mellett? Kis-nagytestű robogót rendszám nélkül? Nahát, aki igen, már tudja, miről beszélek.

De haladjunk sorjában. Sportmotoros: na igen, talán ő az egyetlen, akit észreveszünk. Nem nehéz, általában nyitott- vagy tuningdobja messziről jelzi: jövök. És jön is általában egykeréken, villámgyorsan. Elfoglalják társával mindkét sávot, repülőrajtokat vesznek, éjjel száguldoznak. Az ő szerencséjük a gyorsaságukban rejlik (na nem mindig), a veszélyes helyzetek nagyrészt sebességüknek köszönhetően megoldódnak maguktól. Nem is értem, miért vesz valaki ilyet városba.

Supermoto dettó, azzal a különbséggel, hogy ők azért ritkábban róják a várost. Helyette a hegyi utakon róják unalmasnak csöppet sem mondható köreiket. Ám ők legalább a törvényben foglaltaknak eleget tesznek, van A kategóriás jogosítványuk, biztosításuk, hőn áhított teljesítményadójuk. Na ja, eszük az kevés. Cserébe’ a rendszám miatt tetten érhetők.

Ugyanez az állítás nem igaz a másik nagy társadalomra: a robogósokra. Az örök ellenlábasok: biciklinek nagy, motornak kicsi. Ez a divatos, kétkerekű eszköz tulajdonképpen remek alternatívája lehetne a városi közlekedésnek. Ám megfelelő szabályozás híján mára felemássá vált a helyzetük. Túl azon, hogy itthon sportággá vált a kismotorlopás – hisz’ semmi sem védi tulajdonosukat, ami széles teret ad a visszaéléseknek – megfelelő plakett, biztosítás zéró, gyakorlatilag mindenki olyan használt robogót vesz, amilyet csak akar. Szerencsére az Autós Nagykoalíció már zászlójára tűzte ennek a kérdésnek a megoldását, összefogva a biztosítókkal és a szakmai szervezetekkel.

Pedig egyszerű és olcsó megoldásokra számos példa akad – nem baj, mi majd újra feltaláljuk a spanyolviaszt. Mert az újmotor-eladásoknál már megoldottnak látszik a helyzet. A használtaknál káosz van: papír nincs, adásvételi elég, a tényleg 50 köbcenti alatti gépeknek pedig még motorszáma sincs, így a tuning azonnal adott. Csakhogy magasabb teljesítmény-kategóriában már más (lenne) az adóbesorolás, a biztosítás díja, stb. Esetleg más hajtási engedélyhez kötik a motorozást, rendszámköteles lenne, és ez már sokaknak büdös. Marad a visszaélés, a biztosítási csalás és a probléma, amit okoznak, hisz’ mindent megtehetnek, nincs semmi, ami azonosítsa őket. Sokan erre mennek: nem számít piros lámpa, biciklisáv, járda (!!!), nyomják, ami belefér, nem törődve azzal, hogy néhány renitens miatt ilyen a megítélésük a motorosoknak. Egyirányú utca? Zebra? Pfff… Kacsázás a sorok között, persze őrült tempóban, majd jobbról bevágni szerencsétlen autós elé? Nem számít, láthatatlanok vagyunk. Aztán, ha nyakunkon (szó szerint) a baj, jön az anyázás, a tükörrugdosás. Nem jó ez így.

Divat lett külföldre, főleg talján barátaink felé mutogatni: bezzeg ott nagyobb kultúrája van a motorozásnak, ott nincs ennyi marha autós, aki akadályoz bennünket szenvedélyünk kiélésében, kiépített az infrastruktúra. Nekik üzenem: kimenni, körülnézni, tanulni és a tudást magunkba szívva visszajönni. Írják meg, ott mit tapasztalnak, vajon minden kerítés kolbászból van, és az autósok, motorosok partnerei egymásnak? Vagy ellenségei? Közben ne felejtsük el számba venni az ottani motoros kultúrát, a picivel fejlettebb demokráciát, ami behozhatatlannak tűnő előnyt jelent az ottani társadalom tagjainak. Persze a helyi KRESZ is nagyban segíti őket.

Valamit tenni kell, mert ez így nem maradhat sokáig. Unalmasnak tűnhet, ám mindenki saját maga köteles tenni a közösségért, hogy elvárható legyen a helyes magatartásforma a többiek részéről is.

Farkas András



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek