Tippek 6. – Tévedhetnek-e a vevők milliói?

Tévedhetnek-e a vevők milliói?

Sokat veszíthet, illetve sok jóból maradhat ki, ha sztereotípiákra alapoz!

Mire gondolok? Azokra az apáról – fiúra szálló, autókkal kapcsolatos elképzelésekre, amiket folyamatosan revideálni kéne.

Legtöbben úgy nőttünk föl, hogy “tudtuk”, a német autók megbízhatók, de fapadosak, a franciák kényelmesek, de megbízhatatlanok, az olaszok szívdöglesztők, de műszakilag silányak, a japánok pedig kicsik, takarékosak, 3 éves korukig, vagy 100000 km-ig megbízhatók, de utána szétesnek. Csakugyan így van ez ma is?

Sokan a mai napig hisznek a német autók felsőbbrendűségében (dájcseüberwagen) pedig számtalan dühös és keserű beszámolót lehet hallani a “birodalmi autók” (ráadásul főleg presztízsmárkák) tulajdonosaitól. Szinte minden márka életében voltak, vannak mélypontok.

A Francia kocsikról nem is olyan régen újságírók szájából elhangzott, hogy “Franciaországban nem gyártanak autót”, viszont ma ez már durva általánosítás lenne. A sok kritika és a fokozódó verseny hatására újra törekednek a minőségre.

A japán autókról a ’80-as ’90-es években elterjedt, hogy csak 3 évet és kb. 100 000 km-t bírnak. A 2000-es évek közepére a vélemény megfordult, és az újságírók kórusban azt a himnuszt énekelték, hogy japán autót kell venni, ha minőségi és megbízható autót akarunk. Ma megint kicsit más a helyzet. A tényleg különlegesen jó minőségen nem csak az rontott, hogy egyes típusokat elkezdtek Európában gyártani. Sajnos a Japánban készült darabok sem azon a színvonalon vannak már, amin néhány éve. Hogy ezt mi okozza? Az egyre bonyolódó autók, vagy a költségcsökkentés miatt óhatatlanul bekövetkező minőségromlás? Nem tudjuk. Csak reméljük, hogy a japán autók is hamarosan visszanyerik a megszokott és tőlük elvárt minőséget. Még olyan autókról is lehet manapság sok negatív beszámolót hallani, amik a köztudatban egyet jelentenek a minőséggel: sajnos a Toyota, sőt még a Lexus sem annyira megbízható, mint néhány éve.

A korábban lesajnált koreai autók mára már viszont bizonyítottak minőség dolgában, sőt, egyes új modellek nem csak fölzárkóztak dizájn dolgában, de még akár követendő példának is fölhozhatók.
A Chevrolet (volt Daewoo) semmivel sem rosszabb az európai átlag-minőségnél, a Kia még meg is haladja azt. (Különben nemigen lehetne rá 7 év garanciát vállalni…) Egyedül presztízs dolgában vannak még kicsit elmaradva az európai és japán márkáktól, de valószínűleg 10 éven belül már ezt a hátrányt is leküzdik. Ha az ár/érték-arány, a minőség, a vezethetőség és a dizájn összhangját nézném, és a presztízs nem számítana, én bizony egy Kia Pro Ceedet, vagy ha a praktikumot is néznem kéne, egy Kia Ceed_SW-t (a kombit) vennék most legszívesebben.

Az Olasz autók egy nagyon presztízsromboló időszak után kezdenek fölzárkózni az európai átlaghoz. Egy mai Fiat Bravo abszolút egyenrangú bármelyik európai modellel. Legutóbb egy Alfa 147-es Auto Bild tartóstesztjét olvastam, és nem tudtak beszámolni különösebb hibákról a 100 000 km után ízekre szedett autóval kapcsolatban. Érdekes, hogy a Fiat és Alfa tulajdonosok között általános a vélekedés, hogy az elektromos problémákat nem az olasz alkatrészek, hanem a német gyártmányúak okozzák.

A ’60-as ’70-es évek amerikai autóit a nagy hengerűrtartalom és a robosztus szerkezet miatt általában elnyűhetetlennek tartják. Dizájnban szerintem ez volt az aranykor: csupa erőt sugárzó formaterv. Nekem is nagy vágyam egy restaurált, átépített amerikai izomautó ebből a korból.
A ’80-as évekre, az olajválság miatt megkezdődött negatív spirál, kiteljesedve, néhány kivételtől eltekintve rettenetes formaterveket és kritikán aluli minőséget eredményezett. A japán gyártók ekkor tudták megvetni a lábukat az amerikai piacon. Ennek hatása folytatódott a ’90-es években. Sem dizájnban, sem minőségben nem tudott magához térni a márkák többsége. Az új évezredben a dizájnerek felébredtek csipkerózsika-álmukból, az amerikai modellek java szép és izgalmas formatervű, azonban minőség dolgában sajnos még van behoznivaló. Érthetetlen, hogy pl. a Chrysler minőségét hogy nem tudta fölhozni még a Mercedes-szel kötött házasság sem.

Mi a helyzet a brit autókkal? Úgy tűnik a brit autóiparban megszűnt a minőségi szakember-utánpótlás, no meg folyamatos sztrájkokkal sikerült szétverni a brit autóipart. Mára egyetlen komoly márka sincs szigetországi tulajdonban. Ezt megelőzte a minőség leromlása miatti keresletcsökkenés. (A minőség talán csak a Rolls Royce és az Aston Martin esetében maradt meg, de önállóan ezek a márkák is életképtelenek voltak.) A Rover is kilehelte a lelkét, és más néven, kínai (!) tulajdonban éledt újjá. Így múlik el a világ dicsősége…

A svédacél sem a régi! Ma már svéd kocsit sem vennék csukott szemmel! Szegény Saabot a GM tulajdonlás igencsak lezüllesztette, ami majdnem a márka megszűnéséhez vezetett. Reméljük, az új tulajdonos alatt helyreáll majd a márka nimbusza.

Jelenti-e mindez azt, hogy a megbízhatatlannak elkönyvelt márkák, vagy megbízhatóbb márkák gyengébb évjáratai mindenképpen rossz vételt jelentenek? Nem feltétlenül! Nagyon fontos, hogy az adott autót milyen jó szakember szervizelte, és milyen minőségű alkatrészekkel. Többször hallani kommenteket vacaknak tartott autók tulajdonosától: “érdekes, de nekem soha, semmilyen bajom nem volt vele!”

Másik oldalról, a tényleg megbízható márkák megbízható típusaival biztosan jól jár? A kulcs itt is a szervizelésben és a használati módban rejlik. Nincs olyan autó, amit ne lehetne széthajtani, vagy amit, ha a tulaj sóher a szervizekkel, ne viselne meg az elhanyagoltság.
Olyan is van, hogy egy alapjában megbízható márka egy-egy motortípusa rosszul sikerül. Az ilyennel szerelt darabokkal különösképpen legyen óvatos.

Sokak szerint sok meghibásodás nem feltétlenül a márka tulajdonsága. Ők a Magyarországon kapható üzemanyagnak a tőlünk nyugatabbra kaphatónál gyengébb minőségében látják a sok műszaki problémát. (Különösen a dízeleknél, ahol az utóbbi időkben nagyon megnőtt befecskendezési nyomás extra tiszta üzemanyagot kívánna meg.) Szintén ok lehet gyorsabb elhasználódásra a nyugat-európainál gyakran még mindig gyengébb szervizháttér, és a tulajdonosok kisebb hajlandósága a megfelelő színvonalú karbantartás megfizetésére, valamint az elképesztő minőségű utak. Szerintem felajánlhatnánk a NASA-nak, hogy a következő holdautót teszteljék egy frissen átadott magyar úton: a csatornafedelek simán megfelelnek holdkráternek.

Ennyit a márkákkal kapcsolatos sztereotípiákról. De mi is ebben a lényeg? Az, hogy ha nem valamilyen aktuálisan érvénytelen, vagy az adott modell esetében egyáltalán nem érvényes sztereotípia alapján választ autót, hanem a modell valós minősége alapján, akkor lehet, hogy az autóra szánt összegből sokkal jobb és/vagy jobban fölszerelt autót is vehet.

További információ a témában:  http://www.autostitkok.hu