Teszt: Nikon Coolpix AW100 – A mellőzött zseni

Tévedni emberi dolog és ha valaki őszinte önmagához, még tanulhat is a tévedéseiből. A legnagyobb tévedés, ha az ember nem néz eléggé körül és csak későn döbben rá, hogy olcsóbban vehette volna meg a teszt tárgyát képező Nikon Coolpix AW100-ast, mint a hasonló tudású konkurenseket. Ráadásul ebben a 66-67 ezres árban még a teljes szabadságot is megkapta volna. Azt a szabadságot, amit egy olyan fényképezőgép jelent, amire nem kell vigyázni. Amit nem baj, ha leejtünk, vihetjük magunkkal a medencébe – folyóra, tóra, tengerre – is. Mert bírja. És e mellé ráadásul nem csökkentettek a képességei, ami a fotózást és a videókészítést illeti. Akkor meg miért nem lehet róla többet olvasni? Igazán nem értem…

A történetünk úgy kezdődik, hogy mint a kütyük terén jártas(abb) kollégát megkérdeztek, hogy céges használatra – szem előtt tartva az ár/érték fontos kérdését -, milyen GPS-alapú fényképezőgépet ajánlanék. A követelmény egy kompakt gép, amin az automata funkció elvégez mindent. Kompakt azért, hogy zsebre lehessen vágni és automata azért, hogy a hozzá nem, vagy kevésbé értő kollégák is tudjanak vele használható fényképeket készíteni. És a legfontosabb szempont a beépített, a fotó helyét pontosan meghatározni képes GPS funkció, mert a cég számára fontos a képek készítésének helyszíne. Nem lett volna baj, ha a GPS-koordináta mellett a készítés irányát is rögzíti egy iránytű. A feladat nem volt könnyű, de mi ugyebár szeretjük a kihívásokat.

Hosszas nézelődés után a választási lehetőség két gépre szűkült. A Sony DSC-HX10v és a Nikon Coolpix AW100-as fért bele a meghatározott, 70.000,- forintos felső plafonba. Talán csak a szerencsének köszönhető, de a Sony gépe éppen készlethiány volt a karácsony előtti őrületben, így – mivel a vásárlás kissé sürgős is volt – döntöttünk az AW100-as mellett. Persze előtte én körbekérdeztem a haverokat és mindenki áradozott az AW100-asról és egy elejtett megjegyzésekből ekkor döbbentem rá, hogy nem csak hogy olcsóbb, mint a másik, de még ütésálló és vízálló is. És ez sem hátrány egy terepre szánt fényképezőgépnél. Így aztán nagy levegőt vettünk és megvásároltuk a gépeket. Előre elárulom, hogy jól döntöttünk.

A Sony védelmében azt azért hadd szögezzem le, hogy számos dologban jobb a HX10v, de ezek a dolgok nekünk pont nem voltak fontosak. Igaz, én magam nagy megelégedéssel használom az elődjét, a HX9v-t és semmi panaszom nincs rá, de az mindenképpen taszított vele kapcsolatban mindig is, hogy a frász kerülgetett víz közelében és poros környezetben sem szívesen nyitogattam az optikát. Pedig előfordult, hogy tetszik vagy nem, de porban, sárban is elő kellett venni. Akkoriban nem volt még ilyen strapagép, így erre a célra én – további 80 ezresért – vásároltam egy másik gépet, de a GoPro HD Hero2 amellett, hogy zseniális találmány, számos kompromisszumra kényszerít. Így aztán még jobban örülök annak, hogy aki ma akar jó kompakt gépet és strapabíró társat, már olcsóbban, egy testben is megkaphatja mindazt, amire vágyik. A hosszas bevezető után következzék az, hogy mi is ez a minden.

Még a legedzettebb kütyümániás szíve is megdobban, amikor az első pillantást veti erre e gépre. Véletlen ugyan (a színben megkötésünk nem volt), de a hozzánk került modellek terepmintásak. Szabványos, négyszín-nyomásos ruhába öltöztették a kicsikét és ettől valahogy még profibb már kinézetre is. A színezése matt, nem csillog, sugározza a praktikumot. Semmi csili-vili felesleg. Csak azok az adatok virítanak rajta, amikre a mindennapi használat során jó, ha emlékezünk. Óriási felirat hirdeti a GPS létét, nem lehet nem észrevenni. Már az első ránézésre láthatjuk azt is, hogy a gombokat kesztyűben is lehet kezelni, olyan nagyra méretezték azokat. Kicsit ijesztő a kicsi lencse, első ránézésre nem sokat várunk egy ilyen méretű lyuktól. Ez persze tévedés, részünkről, de erről később.

A hátlapon óriási képernyő, a szélein gyárilag belesajtolt dudorok akadályozzák meg azt, hogy a fényképezőgép képernyője hozzáérjen a hátlaphoz nyomuló felülethez. Jobb oldalon egy óriási tárcsa, aminek elsőre nem tudjuk a funkcióját és most nem is árulom el. A bal oldalon egy hosszúkás gomb, amely szintén elég nagy ahhoz, hogy kesztyűben is kezelni tudjuk. A nyakba akasztást kettő darab, masszív fém fül segíti. Ezekről annyit, hogy ha egy szikláról leesve ennél fogva akadnánk fenn, szerintem azt is kibírnák. Alul pedig szabványos csavarmenet, amivel állványra rögzíthetjük. Ennyi első látásra, most üzemeljük be!

A kütyümániás ember nem szívesen használja a kezelési útmutatót. Szeretjük azt hinni magunkról, hogy mi már mindent láttunk és semmi nem tud megakasztani minket. És ez nagyon nem igaz ennél a gépnél. A kezelési útmutató nélkül – vagy internetes segítség hiányában – soha nem jövünk rá még egy olyan egyszerű dologra sem, hogy miként kell az akkumulátort behelyezni a készülékbe. Egy darabig forgatjuk, de ember legyen a talpán, aki a két darab, egyenként 3-3 milliméteres Pacman figurából kitalálja, hogy a tárcsát a nyitott szájú felé fordítva nyílik, a zárt felé fordítva csukódik a fedél. És soha nem jövünk rá, hogy a tárcsa csak akkor forgatható, ha a közepén benyomjuk a gombot. Olyan ördöglakat ez, aminek a működésére csak az jön rá, aki valaha látott már ilyet. A dolgát viszont jól ellátja, hiszen 10 méteres vízmélységig nem engedi be a vizet. Ez egyébként kész csoda.

A vízálló fedél mögött van az akkumulátor, amely 1050 mAh-ás és ezzel a kapacitásával átlagos fotókból 250 darabot exponálhatunk vele egy feltöltéssel. Ezt úgy is teljesíti, ha a fényképhez a vaku villanása is kell. Nem rossz érték ez, a mindennapi használatban ez annyit tesz, hogy egy durvább napot is nyugodtan végigfényképezhetünk vele, de ha csak olyan “előveszem, fotózok párat, elteszem” stílusban használjuk, akkor hetekig nem kell tölteni. Akinek ez nem elég, a mai napon 8990,- forintért vehet másik – gyári – akkumulátort pluszban, amelyet aztán sajnos csak a gépből kivéve és a töltőbe behelyezve tölthetünk. Viszont cserébe 2,5 óra kell csak a teljes feltöltéshez.

A fedél takarja el az USB csatlakozót, amely egyben a hagyományos tévékre kötést is szolgálja a hozzá kapott, analóg kábellel. A lapos (újabb) tévéket HDMI kábellel (C típusúval) is megtáplálhatunk róla, ez a csatlakozó is a fedél alatt van. És itt, a fedél alatt kapott helyet a kártyafoglalat is, amely SD, SDHC és SDXC kártyákat is fogad, így óriási tárolási méretek is elérhetőek. 64 GiB-os kártyán még a 16 megapixeles, jpeg fotókból is elfér 12 000 azaz tizenkétezer, ahogyan a mov konténerben rögzített, fullHD-s, 1080p-s filmekből is órákat rögzíthetünk rá. A nagy felbontású filmeket 30 fps-sel, azaz képkocka/másodperccel rögzíti, nem akármilyen minőségben. De erről még később ejtek szót.

Nincs nagyon hely és idő arra, hogy az AW100-as minden tudásáról szóljak, de pár szerethető, illetve az utálható dolgot azért megemlítenék. Aki kíváncsi a részletes specifikációra, az a Nikon weboldalán megtekintheti, ide kattintva. Nagyon sok imádható dolog van ebben a gépben, csak párat emelnék ki. Az első – ahogy korábban azt már említettem is – hogy az összes gomb úgy került kialakításra, hogy kesztyűben is tudjuk használni. Aki például síeléskor próbált fotózni is, az tudja, milyen kellemetlen mindig lehúzkodni a kesztyűt, de ez egy téli túra alkalmával sem kellemesebb dolog. Aztán nagyon imádható az is, hogy ez a gép nagyon könnyű. Ez azonnal feltűnik nekünk, hiszen nem lehet nem észrevenni, hogy akkumulátorral, SD kártyával együtt is csak 178 gramm. Azaz annyi, mint egy nagyobb telefon. Érdekes, hogy ennek ellenére sincs komolytalan hatása, amit a használt anyagoknak köszönhetünk.

Ezek a használt anyagok eredményezik azt is, hogy a gépet másfél méter (pontosabban 152 centiméter) magasról akár betonra is leejthetjük, nem lesz baja. A Nikon mindezt az amerikai katonai szabvány, a MIL-STD 810F Method 516.5-Shock szerint vizsgálta. Persze mi nem fogjuk készakarva dobálni és az is ritka, hogy pont betonra, vagy egyéb keményre essen le egy kamera és hogy ilyen magasról. Az már inkább jellemző, hogy a zsebünkből kirántjuk, vagy a zsebünkben lévő gépet verjük oda valaminek. Ezt simán bírni fogja. Minden egyes részén látszik a törekvés, ami arra irányult, hogy tényleg egy strapabíró gépet alkossanak. Ennek a törekvésnek esett áldozatul a zoom. A gép lencséje nem emelkedik ugyanis ki a házból, egy belső megoldást alkalmaztak a ráközelítésre. Így aztán csak ötszörös zoom áll a rendelkezésünkre, ez viszont videózás közben is. Mivel a gép 16 megapixeles, az elkészült fotóból utólag is nagy felbontású képet vághatunk ki odahaza, ha annak csak egy részletére lennénk kíváncsiak.

A külsőről ennyit, lássuk kicsit a működését és az abban rejlő varázslatot! Az első dolog, hogy mivel az optikának nem kell ki-be mozognia, csukódnia és záródnia, nagyon alkalmas ez a gép arra is, hogy gyorsan hadra fogjuk. Ugyanis nagyjából 1 másodperc alatt készen áll a fotózásra, kis gyakorlással az első fotó 2-3 másodperccel a fotózási szándék után már el is készülhet és ez pont annyival gyorsabb a nyitódós optikáknál, hogy ezzel van esélyünk elkapni a pillanatot, azokkal meg nincs. És hogy ez a pillanat hol ér minket? Nos, korlátozott fényviszonyoknál azért kicsit érezhető, hogy kis lukon kell a fénynek bejönnie a képezéshez. Így aztán például beltérben elég jellemzőek a bemozdult fotók, főleg vaku nélkül. Igazából akkor tudunk beltérben jó fotót készíteni vele, ha ezt a sémát van időnk kiválasztani. Ha csak úgy ellőjük a képet, akkor az eredmény nem mindig tökéletes, de azért azt leszögezhetjük, hogy egy kicsit életlen fotó egy eseményről még mindig jobb, mint ha semmilyen nem lenne róla.

A gép egyébként bővelkedik előre beállított sémákban. Természetesen magyar nyelvű a menü, így csak nyomkodni kell a gombokat és figyelni kell, mi történik. Aki automatikus beállításokkal szeretne fotózni, azt is kiszolgálja és ebben az üzemmódban elég jól eltalálja, melyik séma felel meg legjobban az éppen aktuális helyzetnek. Egyébként 19 séma áll rendelkezésünkre, amelyek közül a víz alatti fotó, ami kicsit szokatlan számomra, de ezzel talán vagyunk még páran. Mindenesetre, ha ezzel a géppel lehet víz alatt is fotózni, akkor leprogramoztak erre is egy beállítást. Mivel tesztünk télen íródott, medencés és tengerparti fotókat nem tudok prezentálni. Helyette lássunk egy panorámát:

Panorámafotóból háromféle áll rendelkezésünkre, két csoportban. Az egyik, amikor csak segít nekünk olyan fotókat készíteni, amelyeket aztán számítógépen összefűzhetünk. A másik, amikor a fényképezőgép fűzi össze nekünk, ebből 180 és 360 fokosat választhatunk. A baj annyi, hogy a 360 fokos (az előző képen) valójában úgy 290-300 fokot fog be, a 180 fokos (a következő fotón) pedig 160-170-et. Azért nagyon jól használható ez a funkció, amikor egy nagyobb teret akarunk bemutatni:

Sajnos a kis optikának köszönhető az is, hogy a fényképeknek nem nagyon van mélységük. Minden éles, akár közel van a tárgy, akár távol. Persze van, aki ezt külön szereti, de aki művészkedni akar, az nem fogja ezt a gépet szeretni. Azt viszont szeretni fogjuk, hogy jól kezeli a változó fényviszonyokat és ha egy képen világos és sötét részek is vannak, azzal is megbirkózik.

Sötétben egy kicsit bajban van a gép (mint szinte mindegyik). Amíg a vaku elhord, addig látunk valamit, de vaku nélkül nagyon gyéren teljesít. És a következő képen (a bal felső sarokban) látszik az egyik nagy hibája is, miszerint az optika sajnos olyan közel van a bal oldalhoz, hogy könnyen elé lóghat a kezünk a felvételnek. Ezt nappal még csak észrevesszük, de éjjel nem annyira.

Az éjszakai fókuszálást úgy segíti a gép, hogy elővilágít a vakuval, majd a megvilágított területre élesít és ezután villant. Az esetek legtöbbjében ezért éles a fotó, bármilyen sötét legyen is. Egy kicsi kompromisszumra késztet minket az a tény is, hogy a fókusztávolság (ekvivalens) 28 millimétertől indul, így az emberi szemhez képest (50, két szemmel nézésnél 25 körül van) sajnos kisebb szélességet tudunk csak befogni a géppel. Ezért van az, hogy ha azt szeretnénk lefotózni, amit látunk, akkor hátrébb kell lépnünk. A zoom is csak ötszörös, így megáll 140 milliméternél, de ez a zoom elég arra, hogy néhány dolgot kizárjunk a fotóból, ami számunkra érdektelen. A többit meg majd kivágjuk odahaza, 16 megapixelből van mit kinyesni…

A fotózásban jártasaknak az is mond valamit, hogy az ISO érték 125-től indul és egészen 3200-ig elmegy. Úgy 400-ig nem nagyon észlelünk digitális zajt a képen, de főként az éjjel, vaku nélkül készült képeken tetten érhető, hogy a nem létező pixeleket kipótolgatja. Ettől néha a fotón olyan színek is megjelennek, amelyek biztosan nem voltak a lefényképezett témán.

A fényképezés mellett a gép nagyon jól használható videózásra. 1080p-s, fullHD videót készít, mov konténerben tárolja az  MPEG-4 AVC/H.264 kodekkel készített videót, a hang AAC sztereó. Videózás közben lehet zoomolni de a motor hangja sajnos kicsit belehallatszik a felvételbe. Imádható, hogy lehet a vakuval világítani a videóhoz, így sötétben javulnak az esélyeink. A próbavideókból összevagdostam egy kis bemutatót, remélem sok minden látszik ezen:

Egyébként nagyon helyes, hogy a Nikon is tesz külön videogombot a hátlapra, így egy videofelvételt elindítani szintén gyors, csupán egy gombnyomás. A zoomolásra kapott gombok sajnos a hátlapon vannak, megszokhatóak így is, de kényelmetlenek, mert hüvelykujjal kell ezeket kezelni. A kamera a kézremegést videózás közben nem korrigálja, csak fényképezés közben. Az is megfigyelhető, hogy a mikrofonok elég érzékenyek és még a macska dorombolását is képesek rögzíteni. A kialakítás viszont olyan, hogy vízbe merítve a mikrofonok előtti kis lyuk megtelik vízzel, ettől mindaddig vízalatti marad a hang, amíg ki nem rázzuk a résekből a folyadékot.

Mint GPS-szel rendelkező fényképezőgépnél, hadd szánjak egy rövid bekezdést a műholdas dolgokra. Nem nagy kunszt manapság olyan gépet vásárolni, amelyik tudja rögzíteni a fotó készítésének helyét is, de az már ritkább, hogy ehhez egy gép irányszöget is kapcsoljon. A GPS-es gépeknél nagy gond szokott lenni az is, hogy nem nagyon lelik a műholdakat. Az AW100-as villámgyorsan belövi, hol vagyunk, kedvezőtlen viszonyok között is talál jelet. A készüléken egy világtérkép van telepítve, amin a pillanatnyi helyzetünket megnézhetjük, azaz, ha eltévedünk, akár a fényképezőgép is találhat utat nekünk. Igaz, csak a települések neve van kiírva, a fővárosban pedig a nagyobb utcák, de ez is jó ahhoz képest, hogy ingyen van. Sajnos a fényképek készítésének helyét a fényképezőgép térképén nem tudjuk megnézni, csak a számítógépünkön.

Összegezve tehát kinek és minek? Főként azoknak ajánlom, akiknek elsősorban a strapabírás a lényeg. Akik nem nagyon akarnak belenyúlkálni a beállításokba, ehelyett egy jól paraméterezett, kényelmes funkciókkal telezsúfolt készüléket szeretnének. Akiknek fontos, hogy a fotókhoz kötve legyen a pontos GPS koordináta és a készítés iránya. Akik a víz- és ütésállóságot úgy szeretnék megkapni, hogy ezért ne kelljen többet fizetni és ne kelljen a használhatóságból leadni. Akik szeretnék, ha a fényképezőgépük is túlélné, amit ők képesek túlélni.