Connect with us
Hirdetés

technokrata

Példaértékű fenntarthatósági programot valósít meg az Sz.Variáns

E-Környezetvédelem

Példaértékű fenntarthatósági programot valósít meg az Sz.Variáns

Példaértékű fenntarthatósági programot valósít meg az Sz.Variáns

A felelős környezeti, társadalmi, vállalatirányítási szempontok figyelembevétele fontos a zöld beruházások tervezésekor.

A természeti erőforrások növekvő felhasználása, az éghajlatváltozás ugyanis felbolygatja az élővilág egyensúlyát.

A legfrissebb statisztikák szerint az óceánok minden négyzetméterén átlag 46 műanyag tárgy lebeg. Átlagosan évente 1,6 tonna talaj képződik, míg 8 tonnát veszítünk el hektáronként. 2024-ig a trópusi erdők felét semmisítettük meg.

Éppen ezért egy cégnek zöld programot létrehozni ma már nem csak trendi, hanem kötelesség is, hiszen mind a vásárlók, mind pedig a beszállítók elemi érdeke a fenntarthatóság iránti elköteleződés. Egy zöld misszióban számos társadalmi, gazdasági, technológiai, környezeti szempontot kell meghatározni és kezelni. A debreceni csomagolástechnikai családi vállalkozás, az Sz. Variáns fontosnak tartja saját ökológiai lábnyoma csökkentését, ezért programjával fejezi ki a környezetvédelem iránti elköteleződését.

ESG – befektetés a jövőbe

A piaci elvárások, az EU-s jogszabályok új kihívások elé állítják a vállalkozásokat. A nagyvállalatok megkövetelik a beszállítóktól zöld tevékenységük átláthatóságát. A cégek zöld beruházásai pedig olyan környezettudatos lépések, melyek ökológiai kérdéseket tekintenek nagyon fontosnak üzleti tevékenységük során. Az ESG (Environmental, Social, Governance) a cégek fenntarthatósági tevékenységének monitorozását jelenti környezeti, társadalmi és szabályozási szempontból. 2021. április 21-én az Európai Bizottság elfogadta a fenntartható finanszírozás csomagot, amely nagyban megreformálja és kibővíti a cégek közzétételi kötelezettségét. A felelős környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) törvény idén januártól hatályos, de keret-jogszabályként működik, a részletszabályokkal folyamatosan töltik fel.

Az ESG környezetvédelmi pillére az Sz.Variánsnál

A zöldülés többféle úton is elérhető

Egy cég bármennyire is elkötelezett a „zöldülés” irányában, ha termékeinek minősége elmarad az elvárt szinttől. Ezért fontos az állandó minőségfelügyelet.

„Az Sz. Variáns Kft. 2012 óta rendelkezik FSC (Forest Stewardship Council, Felelős Erdőgazdálkodás Tanácsa) tanúsítvánnyal, amely igazolja, hogy a minősített áruk alapanyaga olyan erdőgazdálkodásból származik, amelyek szem előtt tartják a környezeti- és a természeti értékeket, valamint a fenntarthatóságot.”

– kezdi gondolatait Szakál János, a cég ügyvezető igazgatója

„Az első években még annyira újszerű volt az audit megléte, hogy az ügyfelek ódzkodtak a használatuktól. Ma már teljesen természetes, hogy az FSC megjelölést kérik a termékeikre, sőt bizonyos cégeknél előírás is”

– hangsúlyozza az ügyvezető.

A debreceni és budapesti központtal is rendelkező vállalat 2023 óta pedig csak FSC minősített alapanyagot vásárol. A céget az egyetlen nemzetközi szinten elismert, dél-afrikai központú erdőgazdálkodási tanúsításokat támogató csoport kétévente auditálja, a köztes időszakban pedig egyszer felülvizsgálja a működését.

Az energiafogyasztás csökkentése napelemes rendszerrel

Az Európa Parlament jóváhagyását nyerte el az a jogszabály, amely előírja az uniós tagállamok számára, hogy új és meglévő épületeikre napelemes rendszereket telepítsenek. Cél, az energiafogyasztás és az üvegházhatású gázok csökkentése. Az ütemterv alapján 2026-ra az új kereskedelmi és középületek, 2027-re a felújított kereskedelmi és középületek esetén lesz kötelező a napelemes berendezések beépítése.

„2014-ben, amikor az első 50kW-os szolárrendszerünket telepítettük, a beruházás megtérülése – az akkori energiaárakon számolva – közel 20 év volt. Jelen gazdasági környezetben egy ilyen projekt mindössze 3 év alatt hozza vissza a ráfordított költségeket. A napelempark csak annyi energiát termel az összes energiához képest, ami a cég hűtését és fűtését tudja finanszírozni. Ez a termelésben még nem segít jelentősen. Az idei tervek között szerepel 130kW-nyi napelem elhelyezése a tetőn. Még ez is csak a termelés 40%-át biztosítja, 3-5 éves megtérülési idővel kalkulálva.”

– fejti ki a cég idei terveit Szakál János

A társaságnak a 100% elérése lenne a cél, de ez akkor teljesíthető, ha a fel nem használt energia tárolására szolgáló akkumulátorok beszerzési ára csökkenne. A 4000 m2 – es csarnok három fűtési pontjából már egy traktust a hőszivattyús rendszer szolgál ki, ezzel sikerült leválni a vállalatnak a gázról. Az Sz.Variáns elkötelezett híve az energia újrahasznosításának is, így a hulladékenergiát kibocsájtó eszközök hőjét télen visszavezetik az üzem területére, ezzel csökkentve a fűtési költséget.

Az ESG társadalmi pillére a fenntartható szervezeti kultúrán keresztül valósul meg a cégnél

Az Sz.Variáns vállalati kultúrájának szerves része a kollégák környezettudatos, innovatív gondolatainak elismerése. A tematizált javaslatokat a megújuló energiák minél hatékonyabb felhasználására, a munkatársak ötletládákba helyezhetik el. Ezek közül a legrelevánsabbakat megvalósítják a napi munkavégzés során.

A szelektív hulladékgyűjtés több éve napi gyakorlat a cég életében. A tömbösített papírhulladékból évente mintegy 300 tonnát visznek el a papírgyárakba. Veszélyes hulladékból 15 tonnát, műanyag hulladékból pedig 10 tonnát ad le a gyűjtőkbe a vállalat.

A cégvezetés teljes mértékben elkötelezett a zöld átállás megvalósításában. Az ebbe történő befektetés kiemelt prioritással bír az üzleti stratégiájukban, amely jelentősen csökkenti az Sz.Variáns ökológiai lábnyomát.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További E-Környezetvédelem

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés