Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Dreamcast még nem halt ki!

Smart home

A Dreamcast még nem halt ki!

Idén is érkezik új játék a SEGA konzoljához.

A 90-es évek egyik nagy sikerű vállalta a SEGA a Sony elképesztő marketinghadjárata miatt oda jutott, hogy 2002-ben abba kellett hagynia a konzol árusítást a világ nagyrészén. Igaz, hogy Japánban 2006 elejéig a piacon volt a készülék, de ekkor már erősen a hattyúdala zajlott. Aztán folyamatosan elkezdett kialakulni körülötte egy “hipster” rajongói bázis, akik kedvelték ezt a kis, sokak által nem ismert játékgépet, és nem voltak restek hozzá játékokat vásárolni.

photo-full

Erre felfigyelve néhány játékfejlesztő elkezdett rá játékokat készíteni, melyek minden bizonnyal megérhették anyagilag, hiszen több új követte őket. Idén 2, a már ismert KickStarter projektnek hála jelenik majd meg a nagy öregre. Mindkét játékot a Hucast Games készíti, és közös bennük, hogy mindkettő Shoot ‘m Up típusú nevük pedig Redux: Dark Matters és a Ghost Blade. Pontos megjelenési dátumról egyelőre nincs információ, de a hír, hogy foglalkoznak még ilyen régi “kincsekkel” mindenképp örömteli.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés