Connect with us

technokrata

Intel processzorokra vált az Apple

Laptop

Intel processzorokra vált az Apple

Az évente megrendezésre kerülő Worldwide Developer Conference (WWDC) szakkiállítás és konferencia megnyitóján az Apple bejelentette, hogy 2006 első felében már megkezdi egyes Mac modellek forgalmazását Intel processzorral is és 2007 végére már minden újonnan bemutatott Mac számítógép Intel processzort tartalmaz majd.

Az Apple a több mint 3.800 résztvevő fejlesztő előtt először mutatta be a sikeres piaci fogadtatást élvező Mac OS X ˝Tiger˝ operációs rendszert Intel-alapú Mac munkaállomáson, Steve Jobs elnök-igazgató megnyitóbeszéde alatt. Az Apple a fejlesztői programjának résztvevői számára megkezdi egy fejlesztői csomag terjesztését is, mely lehetővé teszi a szoftverek adaptálását az új, Intel-alapú Mac architektúrára is.

˝A célunk, hogy vásárlóinkat az elérhető legjobb számítógépekhez juttassuk, és a jövőbe tekintve ehhez az Intel rendelkezik a leginkább megfelelő fejlesztési irányokkal˝ – mondta Steve Jobs, az Apple elnök-igazgatója. ˝Tíz év telt el a PowerPC processzorcsaládra történő átállásunk óta, és úgy gondoljuk, hogy most az Intel rendelkezik a legjobb technológiával a következő tíz évre˝.

˝Nagy izgalommal tölt el bennünket, hogy megrendelőink között láthatjuk a világ leginnovatívabb személyi számítógép gyártóját˝ – mondta Paul Ottelini, az Intel igazgatója. ˝Az Apple részt vett a PC iparág megteremtésében, és éveken át a friss ötletekről és újszerű megközelítésről volt híres. Nagy várakozással tekintünk az együttműködés elé, hogy segítsük az Apple újabb innovatív termékeinek megszületését˝.

˝A Microsoft Office új változatainak kiadását tervezzük a Mac platformra, mely már támogatni fogja a PowerPC és az Intel architektúrákra épülő Mac modelleket is˝ – mondta Roz Ho, a Microsoft Macintosh üzletágának vezetője. ˝Szoros kapcsolatban állunk az Apple céggel, és együttműködésünket tovább erősítjük újabb kiemelkedő szoftverek fejlesztésére ezen a remek platformon˝.

˝Úgy gondoljuk, ez egy igazán előrelátó lépés volt az Apple részéről, és tervezzük a Creative Suite új változatának bemutatását, mely egyaránt működik majd a PowerPC és Intel processzorokkal épített Mac gépeken is˝ – mondta Bruce Chizen, az Adobe igazgatója.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek