Connect with us

technokrata

Több ezer nyertese lehet a tárca eMagyarország pályázatának

Laptop

Több ezer nyertese lehet a tárca eMagyarország pályázatának

Az IHM elkötelezett a civil társadalom intézményei és szervezetei hosszú távú közösségi értékteremtésének támogatása iránt.

A Kormány által novemberben elfogadott Magyar Információs Társadalom Stratégia (MITS) egyik kiemelt területe az Internet-használat hazai elterjedésének elősegítése. A MITS gyakorlati megvalósítása érdekében az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) 2003. november 6-án pályázatot írt ki közösségi Internet-hozzáférési pontok, úgynevezett eMagyarország pontok létesítésére. A tárca szándékai szerint ezek az eMagyarország pontok elsősorban közintézményekben, vagyis önkormányzatoknál, könyvtárakban, művelődési házakban létesülnek, ezért csak közintézmények pályázhatnak. Ugyanakkor a pályázatban lehetőség van arra is, hogy közintézményekkel együtt civil szervezetek, például teleházak pályázzanak.

A Magyar Teleház Mozgalom létrehozását és később támogatását a kormányzat már a kilencvenes évek közepétől folyamatosan fontos feladatának tekintette. Az IHM 2003. június 20-án együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Teleház Szövetség Egyesülettel. Az Együttműködési Megállapodás értelmében az IHM előterjesztése alapján a kormány 2003. október 8-i ülésén engedélyezte, hogy – amennyiben lehetőség van az együttműködésre – a minisztérium 150 millió forint összeggel támogassa a Magyar Teleház Szövetség tagjainak csatlakozását az eMagyarország programhoz. A döntésről a minisztérium tájékoztatta a Szövetséget.

Az Együttműködési Megállapodás ugyanakkor azt is tartalmazza, hogy a Közháló program keretében az IHM támogatásként nagy sávszélességű Internet kapcsolatot biztosítana mintegy 400 teleház számára.

A külön megállapodással az IHM lehetővé tette, hogy a MTSZ Egyesület által javasolt teleházak az IHM-ITP-15 pályázattól függetlenül, kiemelten és együttesen csatlakozhassanak az eMagyarország programhoz.

Az IHM elkötelezett a civil szervezetek és intézmények napi politikától mentes, hosszútávú közösségi értékteremtésének támogatásában. A jövő év közepéig többezer eMagyarország pont létrehozását tűzte ki célul, ezért a lehetséges pályázók köre rendkívül széles. A kiírásban található feltételekkel jelentkezhetnek eMagyarország pontok létrehozására és működtetésére nyilvános könyvtárak, közművelődési intézmények, bejegyzett egyházak jogi személyiséggel rendelkező intézményei és települési önkormányzatok, állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású kórházak, szakkórházak, szanatóriumok, az idősek otthonai és klubjai, kiskereskedelmi, vendéglátó vagy postai tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetek (például könyvesboltok, Internet-kávézók, posták stb.), alapítványok, közhasznú társaságok.

Az IHM 2004. január 9-ig várja a beérkező pályázatokat. Az ITP-15 pályázati kiírás megtalálható az IHM honlapján.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek