Connect with us

technokrata

Korea is szabadul(na) a Windows-tól

Laptop

Korea is szabadul(na) a Windows-tól

Dél-Korea bejelentette, hogy 2007-ig nagy erőket vet be annak érdekében, hogy minél inkább megtisztítsa PC-it és szervereit a fizetős szoftverektől.

Kormányzati, minisztériumi és ezekkel kapcsolatos szervezeteknél illetve egyetemeken található számítógépek ezreinél szeretne a dél-koreai kormányzat nyíltforrású alternatívákra váltani. Ennek elsősorban a Microsoft látná a kárát, hiszen ezeken a számítógépeken jelenleg Windows operációs rendszerek és Office irodai alkalmazáscsomagok futnak. Az ország Informatikai és Távközlési Minisztériuma azonban eltökélt a szándék végrehajtásában.

Az elképzelések szerint ez azzal járna, hogy 2007-re a fent említett számítógépek területén az asztali környezetben alkalmazott szoftverek 20, a szervereken futtatottaké 30 százalékban lenne nyíltforrású. Ennek eredményeként egyébként évi 300 millió dollár megspórolását tervezi elérni a dél-koreai kormányzat, illetve az IT-biztonság szintjének javulását is várják a lépéstől.

Szakértői vélemények szerint azonban igencsak kétséges a program végrehajthatósága. A szakemberek úgy vélik, hogy az ország nem rendelkezik az átálláshoz szükséges akkora fejlesztőgárdával, mely el tudná látni mind a Windows, mind a Linux rendszerek igényelte támogatást. A Microsoft koreai irodája szerint ráadásul hosszú távon egyáltalán nem jelentenek olcsóbb alternatívát a nyíltforrású szoftverek, hiszen karbantartásuk és felügyeletük (a Microsoft szerint) többe kerül, mint a Windows-alapú rendszereké.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek