Connect with us

technokrata

A mobiltelefon, mely megmutatja, hogy merre van Mekka

Kütyük

A mobiltelefon, mely megmutatja, hogy merre van Mekka

Az LG Electronics ráébredt arra, hogy a körülbelül 1,1 milliárdos létszámú muzulmán hívőközösség megnyerésével újabb szeleteket vághat ki a mobiltelefon piaci tortából, éppen ezért a napokban bejelentett egy olyan új mobil készüléket, mely integrált elektronikus iránytűje révén használója számára bárhol és bármikor képes megmutatni, hogy merre van Mekka.

A speciális nyomkövető szoftverrel ellátott készülék nagyméretű folyadékkristályos kijelzője természetesen hagyományos iránytűként is használható, azonban az igazi érdekességet kétségkívül az iszlám szent város irányának megmutatása jelenti. A muzulmánok egyébként naponta ötször imádkoznak Mekka irányába fordulva.

Kim Byung-tak, a Samsung után a második legnagyobb dél-koreai mobiltelefon gyártóként nyilvántartott vállalat szóvivője a bejelentés kapcsán elmondta, hogy az újszerű, elsősorban muzulmán vallásúaknak szánt mobil első körben a Közel-Keleten, valamint Malajziában és Indonéziában lesz megvásárolható. A GPRS (Global System for Mobile Communications) kompatibilis LG mobiltelefon ajánlott végfelhasználói ára 250 dollár, vagyis mintegy 57 ezer forint.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek