Connect with us

technokrata

Újabb fájlcserélő kalózt fogtak a miskolci rendőrök

Laptop

Újabb fájlcserélő kalózt fogtak a miskolci rendőrök

A rendőrség munkatársai az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány kezdeményezésére tartott házkutatást Miskolcon.

A Miskolci Rendőrség munkatársai újabb fájlcserélő kalózt fogtak márciusban az ASVA kezdeményezésére. Az akció során lefoglaltak 1119 darab illegálisan másolt CD és DVD lemezt, valamint egy számítógépet, melyről fájlcserélő rendszerek segítségével az elkövető hozzáférhetővé tett filmeket, zenéket más felhasználók számára. A miskolci személy a filmeket, zenéket és szoftvereket fájlcserélő rendszerek segítségével gyűjtötte össze. Az így letöltött és más forrásból származó szerzői műveket maga is hozzáférhetővé tette a fájlcserélő rendszer felhasználói számára.

Az ügyben a szakértői vizsgálat megállapította, hogy az elkövető legalább 336 sértettnek mintegy 43 és fél millió forint vagyoni hátrányt okozott. Az elkövető legsúlyosabb esetben akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel, enyhébb esetben akár 2 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy komolyabb pénzbüntetéssel büntethető.

A Miskolci Rendőrség munkatársai felkészültek és eredményesek a szerzői jogsértéssel kapcsolatos ügyek felderítésében és vizsgálatában. Az ASVA segítségével korábban is számos sikeres akciót hajtott végre Borsod megyében mind az internetes, mind pedig a „hagyományos” kalózkodás területén. Március végén a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai leleplezték az egyik legismertebb magyar fájlcserélő rendszer, DC++ egyik hubját, amelynek száz fő feletti felhasználói tábora több terabyte-nyi illegális tartalmat osztott meg egymással. Ezt megelőzően a budapesti rendőrség akciója nyomán megbénult Magyarország egyik legnagyobb hubja, a Mátrix.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek