Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megjelent a 2.6-os Linux

Laptop

Megjelent a 2.6-os Linux

Linus Torvalds útjára bocsátotta az új kernel próbaváltoztatát. Újdonságok és a jövő – részletek itt.

A múlt hét végén jelent meg a 2.5.75-ös kernel, és Torvalds már akkor sejtetni engedte, hogy a héten végre megérkezik a 2.6-os próbaváltozata. Ennek is eljött az ideje, a hét elején vált elérhetővé ez a rendszermag.

˝Valószínűleg pár hónappal a megjelenést követően kerül majd ki a [végleges] 2.6.0.˝ – tájékoztatta korábban a nyilvánosságot a Linux atyja. A mostani bejelentés kapcsán így nyilatkozott: ˝Míg a 2.4.0 kernel próba- és végleges változata között hét hónap telt el, úgy remélem, hogy most kevesebb nehézség áll előttünk.˝ – ezzel tulajdonképpen homályosan ugyan, de közelítőleg megbecsülte, mennyi idő múlva ˝vehető kézbe˝ a végleges verzió.

Ezt követően azonban még el kell telnie egy kis időnek, mire a disztribúciók is alkalmazni fogják a 2.6-os rendszermagot – ezt szeretné lerövidíteni Torvalds, aki felvette a kapcsolatot a kiadókkal. A Red Hat és a SuSE mellett más disztribúciók is pozitívan reagáltak a Linux atyjának megkeresésére, ám azt nem közölték, hogy az erre a kernelre épülő végleges termékeik mikor jelennek meg a piacon.

Néhány újítás

– többprocesszoros rendszerekkel való jobb együttműködés, különösen azon környezetekben, ahol a nem egységes memória-hozzáférést alkalmazzák (non-uniform memory access – NUMA)
– jobb támogatást kapott az úgynevezett beágyazott számítástechnika (a tenyérgépekben, DVD-lejátszókban vagy nyomtatókban való alkalmazás elősegítésére)
– gyorsabb reagálás az emberi beavatkozásokra (egérkattintás, billentyűzetparancsok)
– meghajtóprogramok frissítése



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés