Connect with us

technokrata

Lebukott a Samsung Z3 okostelefon

samsung_z3_1

Kütyük

Lebukott a Samsung Z3 okostelefon

A koreai gyártó tovább próbálkozik az alternatív rendszerek irányába.

Noha a Samsung messze a legnagyobb részt hasítja ki magának az Android sikeréből, valahogy mindig kísérleteznek valami mással is. Volt már ugye Windows Phone, még korábban a Bada, de mindkettő zsákutcába futott és csöndesen kimúlt. Most a Bada utódjának is nevezett Tizen OS van terítéken és a jelek szerint látnak benne fantáziát. A már bemutatott és piacra is került Z1 után most lefotózták a következő, Z3 névre hallgató modellt.

samsung_z3_3

Ráadásul nem csupán a készülék vadonatúj, hanem a rendszer is, ez már a Tizen OS 3.0-s verziója. A telefonról egyelőre meglehetősen kevés adatot lehet tudni. Eddig információk alapján a kétkártyás Z3 egy Qualcomm Snapdragon 410 processzort és 1 GB RAM-ot kap, a belső memória 8 GB-os lesz, de a bővítés nem marad ki.

samsung_z3_2

Az 5 hüvelykes kijelzőn felül 5 megapixeles hátlapi és 2 megapixeles előlapi kamerával szerelik fel. A képeken jól látható a Tizen Store alkalmazásbolt is, illetve az Instagram erre a rendszerre készített változata. A Samsung Z3 várhatóan még ebben a hónapban bemutatkozik hivatalosan is, ekkor a pontos műszaki adatokon felül az árára is fény derül.

samsung_z3_4



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek