Connect with us

technokrata

Okostelefon nélkül már haza sem találunk?

Kütyük

Okostelefon nélkül már haza sem találunk?

Elavult a PDA-navigáció – már Magyarországon is az okostelefonok navigálnak minket.

Az elmúlt három év áttörést hozott a navigációs eszközök világában: a korábban csak navigáció céljára használt PDA eszközök helyét fokozatosan elkezdték átvenni az okostelefonok. 2010 szeptemberében a magyar lakosság már 1,5 millió navigációra is képes okostelefont birtokolt, és ez teret nyit a helymeghatározásra építő szolgáltatások terjedésének – derül ki a GKIeNET – T-Mobile Jelentés az internetgazdaságról kutatásából.

A minden eddiginél erősebb integrációnak köszönhetően nem meglepő, hogy miként a PC ’80-as, az Internet a ’90-es, a laptopok és noteszgépek pedig a 2000-es éveket hódították meg, úgy az előttünk álló évtized az okostelefonok széleskörű elterjedését hozza el. A hagyományos, jelentős részben offline PDA-k és operációs rendszer nélküli mobiltelefonok fokozatosan összeolvadtak, létrejött a manapság hirtelen népszerűvé váló okostelefon kategória, melyekben a hely alapú szolgáltatások is hamar alapfelszereltséggé váltak.


Navigáció, ahogy azt a HP 2000-ben elképzelte

A beépített GPS vevő segítségével a készülékek messze többek lettek egy navigációra alkalmassá tett telefonnál. A használt alkalmazásaink képesek a helyzetünket ismerve lokalizált információval ellátni minket, mint például hol van a közelben étterem vagy kávézó, az éppen aktuális tartózkodási helyünket pedig bármikor megoszthatjuk másokkal is, valamelyik közösségi oldalon keresztül. Léteznek olyan közösségi alkalmazások is, melyek segítségével bejelentkezhetünk az adott helyszínre, bejelentkezéseinkkel pedig pontokat gyűjthetünk és azokat egyre több étteremben, kávézóban, üzletben értékes kedvezményekre is válthatjuk. Ha pedig már kiválasztottuk az úti célunkat, igénybe vehetjük valamelyik, általunk tetszőlegesen kiválasztott pontról-pontra navigáló alkalmazást.

A mindennapok szolgálatában
A fejlesztések révén létrejövő lehetőségeket legjobban azzal lehet érzékeltetni, ha elképzeljük, miként segíthetik kapcsolataink ápolását a jövőben ezek az eszközök. Ha egy férfi meg akarja lepni kedvesét egy virággal a megismerkedésük évfordulóján, szüksége van egy virágra, egy helyre, ahol hazafelé tartva megveheti, és nem árt emlékeznie az évforduló napjára illetve arra, hogy milyen virágot szeret a párja. Vannak, akiknek ez technológiai eszközök nélkül is megy, de akik egy kicsit feledékenyebbek, vagy csak túlterheltek, azok számára adódik a lehetőség, hogy egy okostelefon segítse a folyamatot:
1. Emlékeztetőt kapunk, hogy a mai nap fontos – évforduló van;
2. Hazafelé tartva megmutatja az útba eső, még nyitva lévő virágárusokat;
3. A virágárushoz érve értesítőt kapunk, hogy mit vásároltunk tavaly, és mit szeret, vagy éppen nem szeret a párunk, így a kedvenc virágát vásárolhatjuk meg.

A virág persze lehet más ajándék, vagy szolgáltatás is, ahogy a történet szereplői is éppúgy lehetnek barátok, mint üzleti partnerek. A helymeghatározásra épülő szolgáltatások lehetőségei hatalmasak, számos kis- és középvállalat számára biztosítanak piacra lépési lehetőséget.

GPS helyett okostelefon
A ComScore piacelemző cég szakértői szerint 2009-ben 68 százalékkal emelkedett azoknak a felhasználóknak a száma a brit, francia, német, spanyol és olasz piacokon, akik már nem külön GPS-navigátort, hanem mobiltelefonjukat használják az autóval való tájékozódásra. A cég szerint az öt országban mintegy 21,1 millióan használnak mobiltelefonos navigációt: ez a szám 700 ezerrel több, mint ahányan 2008-ban és 2009-ben GPS-navigációs eszközt vásároltak összesen. Az előrejelzés szerint a következő években megduplázódik a piac, és az ingyenesség miatt a többi EU-s ország is hamar felzárkózik, így Európában 2014-re várhatóan 55-60 milliósra duzzadhat a mobil navigációs piac. Egy másik kutatócég, a Juniper Research előrejelzése szerint pedig világviszonylatban 2014-re 1,5 milliárd mobil felhasználó veszi majd igénybe a helymeghatározás alapú szolgáltatásokat.

Magyarország a fejlett mobilpiacok között
Hazánk – bár lassabb ütemben, de – követi a nemzetközi trendeket. Az NMHH adatai szerint 2010 szeptemberében 11.832.566 hívásfogadásra képes, aktív SIM kártya volt az országban. Ez a szám többé-kevésbé állandónak tekinthető, mivel új telefonok vásárlása esetén nem mindig veszünk új SIM kártyát is. A GKIeNET 2010 év júniusban készített kutatása szerint több mint 6,5 millió mobiltelefont használt a felnőtt (18 év feletti) magyar lakosság (a teljes lakosság 83%-a rendelkezik mobiltelefonnal) melyből 1,2 millió db már GPS vevővel rendelkezik és mobilinternetezésre is képes. 2010-ben várhatóan 2-2,5 millió telefon kerül értékesítésre, melyek egyötöde már valamilyen navigációs szoftverrel ellátott okostelefon. A lakosságszámhoz viszonyított felhasználói arányokat tekintve Magyarország ezzel a fejlett mobilpiacok között van, mivel 2010 végére átlagosan 15% körüli lesz az okostelefonok aránya a teljes mobilpiacon.

GPS-szel szerelt okostelefonok.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek