Connect with us

technokrata

Első hivatalos részletek a Chameleon nevezetű mobiltelefon-játékgépről

Kütyük

Első hivatalos részletek a Chameleon nevezetű mobiltelefon-játékgépről

Az ATELAB Research Group munkatársai a napokban elárulták a cég elsősorban játékos kedvű felhasználóknak szánt vadonatúj mobiltelefonjával, a Chameleonnal kapcsolatos első részleteket, illetve nyilvánosságra hozták az eszköz első látványterveit.

A ˝Kaméleon˝ tulajdonképpen két készülék egyben, ugyanis hosszában tartva hagyományos mobiltelefonként használható, vízszintesen fogva pedig hordozható játékgéppé varázsolható.

Az ATELAB Research Group képviselői elmondták, hogy a Chameleon hagyományosnak nevezhető numerikus billentyűzettel és irányító gombokkal fog rendelkezni, így lényegében minden további nélkül, ergonómikus módon használható majd mobiltelefonként. Újdonság viszont, hogy folyadékkristályos kijelzője felett egy négyállású extra kontroller is helyet kap, ami a készülék vízszintes helyzetében tökéletes megoldást jelent a játékok irányítására.

A fejlesztők utaltak arra, hogy levédették a Chameleon márkanevet, illetve a vadonatúj mobil eszközhöz kapcsolódó szellemi tulajdonokat, jelenleg pedig egy olyan céget keresnek, mely a ATELAB Research Group számára partner lehet a Chameleon közeljövőben történő piaci bevezetésében. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a leginkább a Nokia N-Gage-hez hasonlítható eszköz pontosan mikor, illetve milyen áron lesz megvásárolható.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek