Connect with us

technokrata

Romaweb – beindult a kormányzati roma portál

Kütyük

Romaweb – beindult a kormányzati roma portál

Megkezdte működését a kormányzati roma portál, melyet a Miniszterelnöki Hivatal romaügyi politikai államtitkársága működtet.

A kormányzat olyan interaktív felületet kívánt előállítani a portállal, amely lebonyolítja a romákkal kapcsolatos információforgalmat, illetve összeköti az ország különböző hátrányos helyzetű régióit és településeit. A website az állampolgárok naprakész tájékoztatását tűzte ki célul, emellett fontos feladata a cigány kisebbségi önkormányzatok, roma szervezetek, kormányzati és társadalmi intézmények közötti folyamatos és kölcsönös információáramlás támogatása.

A Miniszterelnöki Hivatal roma ügyekért felelős politikai államtitkára, Teleki László elmondta, hogy az internetes felület idei működtetési költsége körülbelül 15 millió forint. A PHARE-program keretében 2000-ben indult útjára a Roma Társadalmi Integrációs program; ennek egyik alrendszere egy roma tematikájú, adatbázisra épülő és hálózatba kapcsolt információs rendszer kiépítését célozta. Az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásában létrejött rendszerre 520 ezer eurót (körülbelül 130 millió forintot) költöttek. Ezen projekt keretében készült el az adatbázis alapja, mely központi információs forrásként és tájékozódási pontként szolgálhat a roma művészet és a romákkal kapcsolatos tudományterületek iránt érdeklődők számára.

Az interaktivitás egy igen jellemző pontja a portálnak, mondta Várfalvi Attila főszerkesztő. A honlap 5-5 számítógéppel felszerelt 7 regionális központja saját arculatot kap, s a regionális központokhoz további 33 információs pontot kapcsolnak egy-egy számítógépes munkahellyel. A honlapon egyébként a belföldi, a külföldi, a regionális, a sport, a gazdaság, a kultúra és egyéb bontásban közölt aktuális híreken túl eseménynaptár és pályázatokkal kapcsolatos információk is olvashatók. A portál frissítését és felügyeletét a Romaügyi Hivatalban működő budapesti szerkesztőség látja el.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek