Connect with us

technokrata

Több mint 2 millióan neteztek szélsessávon tavaly decemberben

Man using internet_Internet-630pxx0

Dotkom

Több mint 2 millióan neteztek szélsessávon tavaly decemberben

Ez a milliós nagyságrendű szám a három volt állami kézben levő szolgáltató, valamint a vezető alternatív szolgáltatók önkéntes adatközlésére épül.

A vizsgált hónapban a hagyományos telefonvonalon szélessávú xDSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma 802 ezer volt. A gyorsjelentésben szereplő – legnagyobb – kábelszolgáltatók előfizetései decemberben 824 ezerre nőttek. Az FTTx, vagyis (az épületig, lakásig, irodáig) optikai szálon nyújtott szolgáltatás esetében 265 ezer előfizetés volt a hónap végén. Összességében 2011 decemberében az adatszolgáltatók vezetékes szélessávú internet-előfizetéseinek becsült száma a teljes piacra vonatkozóan 2,075 millió volt.
A szélessávú internet-hozzáférés esetében, a teljes (becsült) piacra vonatkozóan – valamennyi vezetékes technológiát figyelembe véve – a Magyar Telekom a piacvezető, piaci részesedése 34,8 százalék, második a UPC, piaci részesedése 20,7 százalék, a harmadik a sorban a Digi 12,6 százalékos részesedéssel, ezt követi több száz kisebb szolgáltató együttes részesedése, amely 12 százalékot tesz ki, majd az Invitel következik 10 százalékkal.

A teljes hangcsatorna-számon belül – a beérkezett adatok alapján – a hagyományos vezetékestelefon-vonalak száma a hónapban 2,096 millió (az előző hónapban 2,113 millió), a kábeltelevíziós hálózaton működő hangcsatornák száma 479 ezer (az előző hónapban 471 ezer), míg az IP-alapú hangcsatornák száma 358 ezerre nőtt az előző havi 349 ezerről. A teljes piacra vonatkozó hangcsatornák becsült értéke 2,993 millió volt 2011. december végén.

A vezetékes hangszolgáltatások esetében, a teljes (becsült) piacot alapul véve legnagyobb piaci részesedése a Magyar Telekomnak van, ez 61,8 százalékot jelent december végén. Második helyen az Invitel áll 13,5 százalékkal, ezután a UPC 10,5 százalékkal, majd a Digi 7,9 százalékkal következik a sorban.
 Decemberben a száz főre jutó vezetékes hangátviteli csatornák száma 29,45 darab, a háztartások vezetékestelefon-ellátottsága pedig 60,88 százalék volt. Az előfizetők hagyományos telefonvonalon 364 millió, IP-alapon pedig 112 millió percnyi hívást kezdeményeztek. A vizsgált hónapban az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama 162,4 perc volt. A 2011. decemberi adatok szerint az előfizetők a szolgáltató váltást megkönnyítő számhordozhatóság keretében 2004. január óta összesen közel 643 ezer számot hordoztak.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek