Connect with us

Hirdetés

technokrata

Már nem tilos a neten árulni az iPhone-t Németországban

Dotkom

Már nem tilos a neten árulni az iPhone-t Németországban

Pár óra betiltást követően visszakerültek a polcokra az iPhone-ok.

A múlt héten betiltott GPRS-t használó iPhone telefonokat újra lehet vásárolni az német Apple Store-ból. A tiltás 3GS és a 4 esetében is csak pár órára lett érvényes.

Németország a szabadalmi perek Mekkája, az ügyvédek paradicsoma, az európai trollkodás elíziumi mezeje. Így is jellemezhetnénk az országot, de inkább csak mosolyogjunk azon, hogy a bírók se tudják, hogyan döntsenek ezek között a vásott kölykök között, akik egymásra mutogatnak, és azt mondják az óvó néninek, hogy ő a tolvaj. Vagy ő. Esetleg ő. Az óvó néni meg inkább mindenkinek igazat ad egy picit, hátha attól lenyugszanak. Néha igazat adnak az Apple-nek, néha a Samsungnak, megy a lobbi az Apple részéről, perel a Motorola, Apple veszít, majd megint nyer. Tényleg olyanok, mint a marakodó kisgyerekek, akik azt bizonygatják, hogy Józsi rajza olyan, mint az enyém és én még a tízórai előtt kezdtem el csinálni, de Betti is ugyanazzal a zsírkrétával rajzol, amivel én.
Múlt pénteken nyert a Motorola az Apple ellen. Nyert, mert az iPhone 4S kivételével minden modelljük sérti a Motorola GPRS szabványát, így a bíró felfüggesztette az iPhone 3GS és 4 online forgalmazását. Röviden: nem lehetett a német Apple Store-ból megvásárolni azokat.

Az Apple néhány óra leforgása alatt meggyőzte valahogy az igazságszolgáltatás bölcs vezéreit, hogy nem jó ez így, majd belesúgta Alma az óvó néni fülébe, hogy FRAND. Az óvó néni hümmögött egyet, elgondolkodott, utánanézett, hogy mi is az a FRAND, majd hirtelen felfüggesztette a sarokba állítást, így a kis Alma vígan játszhatott tovább a többiekkel a játszótéren.

A cég hivatalos közleménye szerint hamarosan újra elérhető lesz Németországban az összes iPad és iPhone modell, ugyanis a Motorola GPRS-szabványa, amire a betiltásnál hivatkozott, beletartozik a FRAND-ba, azaz iparági, szabadon licenszelhető szabványnak számít. A FRAND égisze alá tartozó szabványokat senki se birtokolhatja, annak használata miatt senkit se perelhetnek. Ha a Motorola nem húzza vissza körmeit és bebizonyosodik, hogy az általa követelt 2.25%-os jutalék minden eladott Apple termék után jogellenes és beleütközik a FRAND irányelveibe, akkor bizony komolyan megütheti a bokáját az Európai Bizottságnál.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés