Connect with us

technokrata

Mexikóban piheni ki fáradalmait a Palm ex-elnöke

jon-rubinstein

Dotkom

Mexikóban piheni ki fáradalmait a Palm ex-elnöke

A HP leváltotta Jon Rubinstein-t a Palm éléről, új pozíciót nem kapott, így most gyakorlatilag munkanélküliként tengeti napjait Mexikóban.

Mint ismert, a HP 2010 áprilisában megvásárolta a Palm-ot, mely fénykorában az élen járt az üzleti telefonjaival, az új évtized és az Android azonban majdnem tönkretette a vállalatot. Ekkor jött a HP, felajánlott a majdnem becsődölt cégnek 1.2 milliárd dollár (mai árfolyamon kb. 271 milliárd forintot), a Palm ezt elfogatta, a vezérigazgató, Jon Rubinstein pedig maradt a székében. hogy miért, ezt nem tudni, de megúszta a dolgot (valószínűleg egy záradék tette ezt lehetővé számára).

Innentől tündérmesének kellene jönnie, de tudjuk, hogy a Palm és a vele együtt megvásárolt WebOS csúfos bukáshoz vezetett (az emberek egyáltalán nem kaptak rá, akárcsak a programozók). Mindössze 2 telefonra (Pré 3 és Veer) és egy táblagépre (TouchPad) futotta a HP erejéből és türelméből, de nem hozta az elvárt eredményt, így tavaly úgy döntött az anyavállalat hogy köszöni, ennyi elég is volt. Nemrég pedig a HP úgy döntött, hogy a WebOS-t nyílttá teszi és szeptemberben jön az Open WebOS 1.0 . Mivel nincs új hardver, a Palm pedig gyakorlatilag halott, így értelme sincs Rubinstein-t megtartani, új pozíciót pedig nem kapott, így most valószínűleg Acapulco-ban golfozgat egy picit mielőtt valami újban kezdene el gondolkodni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek