Connect with us

technokrata

Mentőangyal a Kalóz-öbölben

Dotkom

Mentőangyal a Kalóz-öbölben

A svéd Global Gaming Factory X AB szoftvergyártó megvásárolja a The Pirate Bay (Kalóz-öböl) ingyenes fájlmegosztó weboldalt – jelentette be a vevő nevében Hans Pandeya vezérigazgató.

A Global Gaming Factory 60 millió svéd koronát (7,7 millió dollár) fizet a világ egyik legnagyobb, 22 millió felhasználóval rendelkező torrent oldalért, amelynek alapítóit áprilisban ítélték egy év börtönre és mintegy 3,6 millió dollárnyi kár megfizetésére a szerzői jogvédők által ellenük indított perben.

A svéd fellebbviteli bíróság hétfőn utasította el az ügy perújrafelvételét. A Pirate Bayen nincsenek jogvédett tartalmak, de a vádak szerint lehetővé tette ilyenek letöltését. Az ügyben számos zene-, illetve filmipari társaság, köztük a Warner Bros, a Universal és az EMI követelt kártérítést, több mint 100 millió korona értékben.

A vevőként színre lépő cég most közölte, meg fogja találni a módját annak, hogy kompenzálja a jogdíjtulajdonosokat a letöltött anyagokért. Hans Pandeya azt is bejelentette, hogy olyan modellt dolgoznak ki, amelyben a tartalomszolgáltatók és a jogdíjtulajdonosok pénzhez jutnak a letöltött anyagok után. A fájlmegosztó oldal körüli hercehurca nyomán Svédországban a a fájlcsere legalizálásáért küzdő Svéd Kalózpárt is indult az európai parlamenti választásokon és meg is szerezte a szavazatok több mint 7 százalékát.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek