Connect with us

technokrata

Nem lesz könnyű a Telekomnak sem

Dotkom

Nem lesz könnyű a Telekomnak sem

A Magyar Telekom a következő időszakban sem fogja vissza fejlesztéseit.

A Magyar Telekom (MT) jövőre is messze a legversenyképesebb szereplő lesz a piacon, miután a cég az idén mindent megtett annak érdekében, hogy az ideinél jóval nehezebb piacon is sikeres legyen – mondta Winkler János, az MT vezérigazgató-helyettese, a lakossági üzletág vezetője egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen. A nehézségeket érzékeltetve elmondta: a várható recesszió mellett nagy valószínűséggel egy újabb mobilszolgáltató megjelenésére is számítani kell. Az MT egyébként a következő időszakban sem fogja vissza fejlesztéseit, tulajdonosa a Deutsche Telekom “tele van készpénzzel” – fogalmazott Winkler. Az MT például egy év múlva kétszáz lakásban akar üvegszálas kapcsolatot kialakítani, három éven belül egymillió háztartásba építi ki az üvegszálas infrastuktúrát.

Winkler sikeresnek tartja az új márka, a T-Home bevezetését, illetve azt is, hogy immár mind vezetékes mind pedig a mobil felületen három-három szolgáltatást (hang, internet, tv) tudnak nyújtani. Elismerte ugyanakkor, hogy az ügyfélszolgálat nem igazán tudott lépést tartani a megnövekedett igényekkel, de márciusig itt is stabilizálódik a helyzet.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek