Connect with us

technokrata

Dotkom

Asus-özön

Támadók a gyárakból: a várakozásokat meghaladó mennyiségű Asustek alaplap-invázió…

Ellentétben az általános elvárásokkal, az Asustek Computer prognózisa szerint húszmillió alaplapot fog leszállítani 2002-ben, vagyis jóval többet, mint a piaci becslés szerinti 17-18 millió.

Az előrejelzés szerint ezzel a vállalat a globális piaci részesedés 16,6 százalékát tudhatja majd magáénak idén.

A négy nagy tajvani alaplapgyártó (Asustek, Gigabyte, MSI, ECS) tervei szerint ebben az évben együttesen szeretnék elérni a több mint ötven százalékos piaci részesedést, amellett, hogy továbbra is folytatják a versenyzést egymás között.

Az alaplap-invázió hadművelet mellett az Asustek több konzervatív célpontot is kilátásba helyezett. Szintén vállalati előrejelzésen alapulnak a cég notebookokkal kapcsolatos adatai is: 1,5 millió noteszgép és közel 1,3 millió egység kerül ki a gyárakból 2002-ben.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek