Dotkom
A HP célkeresztjében a Dell – árverseny kezdődik?
Az „új” HP a gyökeres változások kellős közepette is a Dell Computer piaci helyzetén szeretne szorítani…
Az „új” HP a gyökeres változások kellős közepette megkezdte átalakításait, leépítéseit, PC-inek és kiszolgáló termékeinek kiszortírozását, azonban egy dolog továbbra is állandó a cég életében: a Dell Computer fenyegető helyzete.
Az új Hewlett-Packard Company, annak ellenére, hogy az egyik legnagyobb amerikai számítástechnikai óriáscégnek számít, 10 százalékos létszámleépítést tervez, melyre már következő hat-kilenc hónapban sor kerül.
Az új konszern – Hewlett-Packard Company néven – múlt héten kezdte meg hivatalosan működését, azután, hogy 18,7 milliárd dollárért felvásárolta korábbi riválisát, a Compaq Computer-t. Mint ismeretes, a két cég egyesülése a komputerágazat eddigi legnagyobb fúziója. Az összevonástól évi 2,5 milliárd dolláros költségcsökkentést várnak.
Ennek ellenére a HP minden tettével a Dell Computeren próbál felülkerekedni. Első lépésként a raktári készletek drasztikus csökkentésén dolgoznak a szakemberek – amely árcsökkentéssel jár, másodsorban pedig a termékvonalak bővítését és frissítését tervezik.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/05/12/a-hp-celkeresztjeben-a-dell-arverseny-kezdodik/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





