Connect with us

technokrata

Windows Server tervek: Longhorn Server és a többiek

Laptop

Windows Server tervek: Longhorn Server és a többiek

A Windows Server 2003 bejelentése óta eltelt egy esztendő alatt máris kétszer annyi licencet sikerült értékesíteni, mint bármelyik korábbi szerververzió bejelentését követő egy év alatt. A Microsoft most a Windows Server kiszolgálóval kapcsolatos, 2008-ig tartó bejelentéseiről ad előzetes tájékoztatást.

A Microsoft kiszolgáló platformjának, a Windows Server termékcsaládnak fejlesztéseit, tervezett termékbejelentéseit az alábbiakban foglaljuk össze.

A Windows Server 2003 SP1 megjelenése 2004 év végére várható. Az SP1 a legújabb biztonsági frissítéseket, javításokat fogja tartalmazni, és olyan szolgáltatásokat foglal magában, mellyel növelhető a rendszerek biztonsága (ezen újdonságok megtalálhatók a Windows XP SP2-ben is), továbbá egy „Security Configuration Wizard” varázslót is tartalmaz majd. Jó tudni, hogy az SP1 telepítésekor a tűzfal már alapbeállításként is be lesz kapcsolva. A Windows Server 2003 SP1 még nagyobb teljesítményt és rendelkezésre állási időt is garantál.

A Windows Server 2003, 64-bit for Extended Systems az SP1-el egy időben jelenik meg, 2004. végén. Ez a teljesen különálló operációs rendszer, a jelenlegi Windows Server 2003 64-bit Edition követő terméke lesz, mely már az olyan újonnan bejelentett 64-bit-es technológiákat is támogatja, mint például az AMD Opteron vagy Intel Xeon64 processzorok.

2005 második felében jelenik meg az eddig még csak kódnevén ismert Windows Server 2003 Release2, mely a jelenlegi Windows Server 2003-at hivatott felváltani. A tavaly áprilisban bemutatott Windows Server 2003 verzió megjelenése óta megjelent vagy kiegészített szolgáltatásokon (például Windows SharePoint Services, Rights Managment Services, Automated Deployment Services, Services For Unix 3.5) túl további új szolgáltatásokat, fejlesztéseket tartalmazza majd a Windows Server 2003 R2. A Microsoft véleménye szerint ugyanis egy új, frissített termék sokkal könnyebben használható, mintha külön kellene ezeket a frissítéseket és értéknövelő szolgáltatásokat telepíteni a rendszerre. Az R2 komponensei már tartalmazzák a Windows Server 2003 SP1-et, és hangsúlyos a biztonságos és folyamatos munkahelytől távoli munka támogatása is, függetlenül attól, hogy honnan szeretnénk a vállalat erőforrásaihoz, infrastruktúrájához kapcsolódni (például terminálszolgáltatások továbbfejlesztése).

Az R2 továbbfejlesztett és hatékonyabb kiszolgáló beüzemelést és felügyeletet tesz lehetővé. Egyébként ugyanazon feltételekkel lehet majd hozzájutni, mint a Windows Server 2003-hoz. A frissítési garanciával rendelkező ügyfelek (SA/EA) természetesen ingyenesen kapják meg.

A Windows Server „Longhorn” változat várhatóan 2007-ben jelenik meg. A termék új generációs web-alkalmazás platformot, központosított és egyszerűbb alkalmazásplatform menedzsmentet, valamint teljesen, alapjaitól újratervezett rendszermenedzsmentet, gyorsabb és automatikusabb rendszerfelügyeletet tesz lehetővé. A rendszer az újabb hardvereket és szabványokat is támogatja majd, illetve továbbfejlesztik a közismert alapszolgáltatásokat is. A termék első béta változata a jövő évben várható.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek