Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nem lesz DVD/GameCube hibrid az amerikai piacon

Laptop

Nem lesz DVD/GameCube hibrid az amerikai piacon

A Japánban 2001 decemberében megjelenő, DVD lejátszó képességekkel is felvértezett Nintendo GameCube egyáltalán nem kapható majd az amerikai piacon (legalábbis hivatalosan).

E hét elején a Panasonic (a Matsushita Electric Industrial része), a Nintendo új konzoljának egy olyan vátozatát mutatta be, mely egyben DVD lejátszóként is használható. A leleplezésre számítani lehetett, hiszen már az év elején bejelentették: a Panasonic szeretne saját, GameCube technológiára épülő berendezést készíteni. A készüléket, már tervésekor sem az amerikai piacra szánták, a Panasonic szóvivője szerint ez csupán egy Japán szerkezet.

Az eredeti GameCube, a szabványos DVD-nél kisebb méretű korongokat kezeli csak, így eleve alkalmatlam a DVD-k lejátszására. A vállalat szóvivője szerint egyáltalán nem volt céljuk, hogy olyan szolgáltatásokat zsúfoljanak a készülékbe, mint például a DVD kezelés, hiszen ez egy játék konzol lesz.

A Panasonic tervei szerint, a DVD-s GameCube december 14-től érhető el Japánban, 325 dollárnak megfelelő áron.

Egyébként az amerikai piacon várhatóan megjelenő mindkét, konkurens konzol, a Sony PlayStation 2 és a Microsoft Xbox is képes a DVD-k kezelésére.

A várható amerikai megjelenés a következő: GameCube november 18 (199 dollár), Xbox november 15 (299 dollár). A PlayStation 2 ára szintén 299 dollár, de ez a konzol már egy éve az amerikai piacon van.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés