Connect with us

Frissítve: 9 Samsung telefont tiltottak be az Apple miatt

Kütyük

Frissítve: 9 Samsung telefont tiltottak be az Apple miatt

Az Apple jelentős szabadalmi pert nyert.

Frissítés: A Samsung a hír megjelenése után elküldte nekünk a hivatalos állásfoglalását, ez a cikk végén olvasható! 

Az Apple végre elérte célját és a minap számos Samsung telefon forgalmazását tiltották be az Egyesül Államokban. A döntés a kaliforniai kerületi bíróságon született, ahol megállapították, hogy a koreai gyártó több Apple szabadalmat is megsértett, és az érintett készülékeket többé nem értékesíthetik az államokban. Az automatikus szövegjavítás, a slide to unclok és bizonyos szövegfelismerő funkciókat sértettek meg.

Az Admire, Galaxy Nexus, Galaxy Note, Galaxy Note II, Galaxy S II, Galaxy S II Epic 4G Touch, Galaxy Skyrocket, Galaxy S III és a Stratosphere eszközök forgalmazását tiltották be. Ezeket persze már egyébként sem árulták és a büntetést is kifizette már a Samsung. Fontos azonban, hogy a határozat a későbbi Apple – Samsung szabadalmi perekre lesz hatással, ahol az Apple már előnnyel indul majd.

 

A Samsung hivatalos állásfoglalása:

„Ezúton is szeretnénk biztosítani több millió hűséges vásárlónkat, hogy az összes zászlóshajó termékünk – amelyek közkedveltek és használatban vannak az amerikai felhasználók körében – továbbra is megvásárolható, ügyfélszolgálati támogatásuk pedig változatlanul rendelkezésre áll az Egyesült Államok területén.

Egyúttal csalódottságunkat is kifejezzük az egyes készülékeinket érintő, az Apple-nek kedvező bírói végzéssel kapcsolatban. Miközben a döntés az amerikai ügyfeleinket közvetlenül nem érinti, egy újabb példa az Apple azon gyakorlatára, amely során az igazságszolgáltatás rendszerével visszaélve hibás, rossz jogi precedenseket teremt, korlátozva a jövő generációinak lehetőségét a szabad fogyasztói döntésre.

A Samsung évtizedek óta jelentős forrásokat invesztál a mobilipar terén forradalminak számító innovációk fejlesztésére. A vállalat célja úttörő termékeinek széles választékát kínálni ügyfelei számára a jövőben is, ahogyan ezt a Samsung márkától eddig is megszokhatták és elvárják.”

Forrás: Bloomberg via Origo



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek

20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda
jpg

Fotó-videó

Donald J. Trump beiktatása 180°-os gigapixel portrén

2017. január 23. hétfő