Connect with us

technokrata

A Samsung három kategóriában is elnyerte az EISA díját

Kütyük

A Samsung három kategóriában is elnyerte az EISA díját

A Samsung idén három kategóriában is elnyerte a European Imaging and Sound Association (EISA) díját. A vállalat készülékei, a Samsung Galaxy K zoom, a Samsung NX30 és a Samsung M7 Multiroom Rendszer a következő kategóriákban kaptak elismerést: a 2014-2015-ös év kamerás okostelefonja, a 2014-2015-ös év vezeték nélküli internetkapcsolatra alkalmas kamerája és a 2014-2015-ös év multiroom rendszere.

„A Samsungnál folyamatosan arra törekszünk, hogy innovatívabbnál innovatívabb készülékekkel álljunk elő – mondta Büttl Krisztián, a Samsung Electronics Magyar Zrt marketing vezetője. – Az, hogy ilyen illusztris bizottság több EISA díjat is nekünk ítélt, újra megerősített bennünket abban a hitünkben, hogy piacvezető termékeket alkotunk, melyekkel ténylegesen gazdagítjuk a fogyasztók életét.”

Az EISA-díj olyan termékeket jutalmaz, amelyek példaértékűen egyesítik magukban az innovatív technológiát, a vonzó kivitelezést és a megnyerő funkciókat. Az EISA-díj döntőbizottsága 50 fős, tagjai fogyasztói elektronikai magazinok szerkesztői, akik Európa 20 országát képviselik.

A bírák a következő érveket emelték ki a nyertes termékek kiválasztása során:

A 2014-2015-ös év kamerás okostelefonja – Samsung Galaxy K zoom

– A Galaxy K zoom a Samsung legújabb fényképezésre specializált okostelefonja, mely ötvözi a digitális fényképezőgép technológiát a Samsung piacvezető Galaxy élményével.

– A Galaxy K zoomot a legmodernebb, visszahúzódó lencsetechnológiával szerelték fel, mely 10x-es optikai zoomot biztosít egy figyelemreméltóan karcsú és elegáns kivitelezésben.

– Felszereltségéhez tartozik még a 20,7 megapixeles BSI CMOS érzékelő, az Optikai Képstabilizátor, a Xenon vaku és a 4,8 hüvelykes HD Super AMOLED kijelző, mely biztosítja az élethű, éles fotók elkészítését még gyenge fényviszonyok között is.

– A kompakt és nagyszerűen hordozható Galaxy K zoom kialakítása, ergonomikus; karcsú, stílusos vonalaival belesimul a tenyérbe.

Mint az legújabb fényképezésre specializált okostelefon, az EISA zsűrije a következőket nyilatkozta róla: „Az objektív mögött található 20,7 megapixeles BSI CMOS érzékelő sok kompakt fényképezőgép felbontási szintjét is meghaladja, nagyszerű képminőséget nyújt még gyenge fényviszonyok mellett is.”

 

A 2014-2015-ös év vezeték nélküli internetkapcsolatra alkalmas kamerája – Samsung NX30

– Az NX30 olyan kompakt rendszer fényképezőgép, melyet a professzionális igények ihlettek, ezért minden eddiginél gyorsabban készít minőségi képeket.

– A fejlett 20,3 megapixeles APS-CMOS érzékelőnek és az NX AF System II automata fókusznak köszönhetően intenzív színvilágú és részlet gazdag képeket készít, míg dönthető elektronikus képkeresője és 3,0 hüvelykes Super AMOLED kihajtható és elforgatható, érintőképernyős kijelzője lehetővé teszi a felhasználónak, hogy bármilyen nézőpontból fényképezhessen.

– A Samsung vezető SMART CAMERA technológiájára épülve, az NX30 készülék NFC és Wi-Fi képessége vezeték nélküli kapcsolatot biztosít, így minden eddiginél egyszerűbben kihasználhatóak az intuitív megosztási lehetőségek a fényképezőgép és akár az NFC-képes okostelefonok között is.

Az EISA bírák elismeréssel nyilatkoztak a Samsung NX30 dönthető elektronikus képkeresőjéről, mely felfelé akár 80 fokos szögben is állítható, így egyedi nézőpontokból is lehetővé teszi a fotózást.

A 2014-2015-ös év multiroom rendszere – Samsung M7

– Az M7 Multiroom hangfallal nem csak telefonjáról vagy számítógépéről férhet hozzá a zenékhez, hanem dalok millióit érheti el a Spotify-ról, Deezerről, Napsterről és sok más szolgáltatótól Wi-Fi, Bluetooth, NFC és Spotify Connect segítségével. Otthonában az okostelefonokkal és tabletekkel szabályozhatja a hangszórók működését.

– A hangfalban 19 mm-es magas hangtartományú ikerhangszóró, két 56 mm-es közép-tartományú hangszóró és egy 10 cm-es mélynyomó található; a Bluetooth kapcsolat, az érintésvezérelt hangerőszabályzás és a FLAC fájlok dekódolásának képessége192kHz/24bit-ig pedig szintén növeli a hangfal vonzerejét.

Az EISA bírák hozzátették: „figyelemre méltó hangminőséget produkál: az M7 gazdag, erőteljes, egész szobát betöltő hangzást ad, és képes keményen odavágni, ha szükséges.”



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek