Connect with us

technokrata

Magyar cég fejleszti a Londoni Olimpia AR alkalmazását

IMG_2615

Kütyük

Magyar cég fejleszti a Londoni Olimpia AR alkalmazását

Augmented Reality-ben készült Olimpiai Navigátorral ünnepli első évét az ARworks.

Az első hazai, mobil Augmented Reality (AR) fejlesztéssel foglalkozó ügynökség szép sikert ért el múlt évi projectjei eredményeként. A cég a piacvezető Junaio AR böngésző Certified Developerei közül a legelső helyen áll, mivel a legjobb, a  leginkább ajánlott, 3 csillagos minősítést kapta – megosztva egy holland ügynökséggel. A fejlesztők között a világ minden részéről, Japántól az Egyesült Államokig találhatók cégek.

A győzelmet stílszerűen egy sporthoz kötődő, a Londoni Olimpiára készült saját fejlesztéssel, az Olimpiai Navigátorral ünnepelte a cég. A GPS alapú, geolokációs AR-re épülő megoldásban, az okostelefon használók, körbenézve, mobiljuk élő kameraképén egyrészt láthatják az eddigi 26 olimpia városának helyét és távolságát, a városokra kattintva pedig néhány érdekes, az adott játékokra vonatkozó információt. E mellett a Londoni olimpiai helyszínek is felfedezhetők – ezt persze azon szerencsések tudják majd igazán használni, akik az Olimpiát a helyszínen szurkolják végig. Harmadik elemként a Navigátorban májustól az Olimpiai láng útja is napról napra követhető lesz.

 

Az alkalmazás az AR megoldások újfajta generációját képviseli, mivel az AR-ben teljesen új, még nem használt hirdetési felületekkel, bannerekkel rendelkezik a csatorna

 

Az ingyenes alkalmazás erősebb Androidos valamint iPhone 3GS/4/4S telefonokon tekinthető meg.

 

 

 



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek