Connect with us

technokrata

Új Nokia mobilok?

Kütyük

Új Nokia mobilok?

A napokban számos svéd weboldal nem hivatalos információkat közölt két új Nokia telefonról, az 5210-esről, illetve a 7650-esről.

Hétfőn a finn gyártó állítólag két új telefont is be fog jelenteni. Fő újdonság a 7650-ös modell lesz, mivel ez állítólag színes kijelzővel rendelkezik majd, és elsősorban a rivális Sony Ericsson T68-as ellenfele lesz. (A gyártó legutóbb a fiataloknak szánt 5510-est jelentette be, amelynek érdekessége a középen elhelyezett, döntött kijelző mellett a QWERTY billentyűzet.)

A svéd média meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a gyártó holnap, a Nokia Mobile Internet konferencián fogja bemutatni a két új modellt – ahogy tavaly a 9210-est is.

A high-end 7650-es állítólag nagyméretű színes kijelzővel rendelkezik, a Symbian cég EPOC operációs rendszere fut rajta, és az elemzők várakozásai szerint Java programok futására, illetve multimédiás üzenetek (MMS) kezelésére is képes.

Szintén színes kijelzője lesz az 5210-esnek, amellyel a svédek információi szerint a fiatalabb korosztályt célozza meg a Nokia. Abban egyelőre senki sem biztos, hogy a telefonok támogatják-e a GPRS csomagkapcsolt adatátviteli szabványt. Holnap minden bizonnyal minden kiderül! Addig is be kell érjük ezekkel az aprócska képekkel.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek