Connect with us

technokrata

Eltűnteti a felesleges programokat az Apple

appstoreupdate

Dotkom

Eltűnteti a felesleges programokat az Apple

Hamarosan törli az elavult programokat az App Store-ból az Apple.

Az Apple 2008-ban indította útjára az alkalmazás áruházát, az App Store-ba pedig azóta már több mint 2 millió szoftver került fel. Talán nem meglepő, hogy ekkora mennyiséget nehéz állandóan figyelemmel kísérni, így sok olyan applikáció is elérhető a rendszerben, amely nem felel meg a mostani feltételeknek, hiszen évek óta nem frissítette senki.

app_store_icon_field

A kaliforniai gyártó ezért most bejelentette, hogy hamarosan minden olyan applikációt törölnek az App Store-ból, amelyik nem követi az új irányelveket, régóta nem frissült vagy nem kompatibilis a legújabb termékekkel. A tervek szerint elsőként felhívják a fejlesztő figyelmét a problémra, majd amennyiben az nem tesz eleget a módosítási kérelmeknek, 30 napon belül törlik a programját a rendszerből. A tisztogatás szeptember 7-én kezdődik, azaz legkorábban október 7-én törlődnek majd a nem megfelelő applikációk.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek