Connect with us

technokrata

Előre tört a német kalózpárt

PIRATEN PARTEI2

Dotkom

Előre tört a német kalózpárt

Jelzésértékű sikert ért el a Német Kalózpárt a hétvégi Saar-vidéki tartományi választásokon: 7,4 százalékos eredményükkel bebizonyították, hogy komoly politikai erőként kell számolni velük a jövőben.

Az alulról szerveződő, a politikai életben újoncnak számító kalózoknak jóval fontosabb volt a hétvégi választás, mint a többi pártnak: vasárnapi eredményük azt bizonyítja, hogy a tavaly szeptemberi berlini tartományi választásokon elért meglepő sikerük nem a véletlen műve volt, s a fővároson kívül is egyre népszerűbbek.

Az immár két tartományi gyűlésben is jelen lévő párttal úgy tűnik, hogy komoly politikai erőként kell számolni. A kalózok Schleswig-Holsteinben és Észak-Rajna–Vesztfáliában is az ötszázalékos küszöb felett állnak, a Saar-vidéki siker pedig komoly hátszelet fújhat a vitorlájukba a két tartományban májusban esedékes választásokra.

Vajon melyik a Kalózpárt tagja?

A párt négy képviselőt küldhet a Saar-vidék tartományi gyűlésébe, mindannyiuk zöldfülű politikus: a pártba mindössze négy hónapja belépett 43 éves Neben Neyses frakcióvezető IT-adminisztrátorként dolgozik, két 32 éves kollégája szintén számítógépes szakember, a negyedik képviselő, a párt tartományi vezetője pedig egy 22 éves lány.

Ennek ellenére a jelenlegi parlamenti pártok félelemmel tekintenek a kalózok előretörésére. Növekvő népszerűségük elsősorban a Zöldeket veszélyezteti: a kalózok választói jellemzően fiatalok, amely eddig a Zöldek táborára volt jellemző. A Saar-vidéken az új párt a szabad demokratáktól (FDP) is rabolt szavazatokat olyan polgárjogi kérdések hangoztatásával, amelyek eddig a liberálisok kampánytémái voltak. A leginkább azonban a pártpreferenciákkal nem rendelkezők körében arattak sikert: a politikából kiábrándultak nagy része új alternatívaként tekint a fiatal formációra.

A nem várt népszerűség azonban a politikai verseny árnyoldalát is magával hozta az amatőr párt számára: ellenfeleik könyörtelen támadásokat ígérnek. Patrick Döring, az FDP főtitkára már az eredmények vasárnap esti bejelentését követően jelezte, hogy a kalózok gyengeségeit és hamis ígéreteit kikezdik majd. A választópolgárok élete és a politika világa közötti távolság csökkentésére törekvő párt programja igen sokszínű. A legfontosabb elvük a politikai transzparencia, amelyet a legmagasabb szinten kezdenének: azt akarják elérni, hogy a képviselőknek nyilvánosságra kelljen hozniuk mellékes jövedelmeiket. Támogatják a költségvetési szigort és a szomszédos Luxemburggal és Franciaországgal való közlekedési összeköttetések fejlesztését is, míg a frakcióvezető harcos állatvédő. Forrás: Spiegel Online (MTI)

A párt most megválasztott képviselői azt hangsúlyozták, hogy mindenekelőtt pragmatikusak lesznek. “A legfontosabb a költségvetési szigor” – mondta Andreas Augustin, a négy kalóz-képviselő egyike, hozzátéve, hogy a pártnak elsősorban konstruktívnak kell lennie, míg kollégája, Michael Hilberer szerint a munkabírás a fő. Az első nem hivatalos frakcióülésre hétfőn este kerül majd sor – a párt elveihez híven a nyílt eseményen minden érdeklődő részt vehet.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek