Connect with us

technokrata

110 helyett csupán 19 kg ólom a komputerben

Dotkom

110 helyett csupán 19 kg ólom a komputerben

Díjjal ismerik el a környezettudatos technikai megoldásokat.

A Siemens Környezeti Díj (Environmental Award), melyet a vállalatnál 1997 óta minden harmadik évben adományoznak, nem anyagi, hanem erkölcsi sikert jelent. Az immár hagyományos díjat az idén a „Környezeti elkötelezettség a sikerért” mottóval írták ki. Az elismerés a Somatom Definition márkanevű komputer-tomográfnak jutott. A berendezés, amely egyike a Siemens Orvostechnika (Medical Solutions) ágazata legfejlettebb diagnosztikai berendezéseinek, 30%-kal kevesebb energiát fogyaszt a rutin-vizsgálatokhoz, mint az előző modell. Ugyanakkor a kardiológiai vizsgálatoknál a röntgendózis 33-58%-kal csökken a páciens pulzusszámától függően, a képminőség pedig lényegesen jobb. További előnye a gépnek, hogy a röntgensugárzás elleni szerkezeti védőborításhoz az eddigi 110 kg ólom helyett mindössze 19 kg-ra van szükség: a csökkenés több mint 80%-os. Mindezt figyelembe véve kapta az új Somatom az idei díjat a „Környezetbarát termékek és megoldások” kategóriában.

A környezetszennyezés növekedésével és az energiatartalékok csökkenésével egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az újrahasznosítható, megújuló anyagok. Ezek legújabb generációját a növény-alapú műanyagok képviselik, mivel a hagyományos, kőolaj alapú műanyagoknak több negatív tulajdonságuk is van. Egyrészt, a felhasználás után elégetésre kerülnek, amely által növekszik a légkör szén-dioxid tartalma, és ez hozzájárul az „üvegház-gázok” felhalmozódásához, illetve a globális felmelegedéshez. Másrészt ezen anyagok előállításához a Föld korlátozottan rendelkezésre álló energiahordozóit használják fel, miközben az ismert kőolajtartalékok már csak körülbelül 40 évre elegendőek. A növényi alapanyagokból – például kukoricából, burgonyából vagy cukornádból – készült műanyagok fő alkotóeleme a tejsav, amelyet az adott növények keményítőjének erjesztésével állítanak elő. A hagyományos műanyagokkal szemben ezen műanyagok alapanyagai hosszú távon is elérhetők és sokkal inkább környezetbarátok. A növényi alapú műanyagok használatában elért sikereken felbuzdulva például a Ricoh egyre több másolóban és alkatrészben fogja felhasználni az új, környezetbarát anyagokat.

A Környezetvédelemi és Vízügyi Minisztérium adatai szerint Magyarországon 1999-től fokozatos csökkenés figyelhető meg a keletkezett veszélyes hulladék mennyiségében; 2002-ben pedig nagy arányú csökkenés volt tapasztalható. A veszélyes hulladékok mennyisége 2003-ban közel 68%-kal volt kevesebb az 1999-es mennyiséghez képest. Ezt részben annak volt köszönhető, hogy bizonyos hulladékok kikerültek a veszélyes hulladékok köréből, mindemellett az alumínium ipar háttérbe szorulásával a vörösiszap keletkezése jelentősen csökkent, majd 2002-ben a timföldgyártás meg is szűnt. 2001-hez képest 2002-ben 47%-kal csökkent az összes keletkező veszélyes hulladék mennyiség.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek