Connect with us

Internet Explorer patch – már megint elrontották…

Dotkom

Internet Explorer patch – már megint elrontották…

Néhány rendszernél gondot okoz az augusztus 8-i IE frissítés.

Az MS06-042 biztonsági frissítés, melyet a Microsoft kritikus fontosságúnak minősített (tehát felhasználóinak a lehető leghamarabbi telepítését javasolta), nem sikerült tökéletesre. Ez mit jelent? Azt, hogy a böngésző összeomolhat egyes website-ok megtekintése esetében, tájékoztatta a nyilvánosságot a redmondi szoftverfejlesztő vállalat.

Szerencsére a probléma csak jól behatárolt működési környezetben léphet fel: olyan Windows XP-s rendszerekben, melyek csupán az első javítócsomagot (SP1) kapták meg, illetve Windows 2000 esetében, hatos IE mellett. Akinél gondot okoz a javítás, két dolgot tehet: vagy másik böngészőt használ (Firefoxot, Operát, Netscape-et például), vagy megvárja augusztus 22-ét. Microsoftos közlések szerint ekkorra javítják ki a patch-et, és teszik elérhetővé az Interneten a felhasználók számára. Illetve van egy harmadik lehetőség is: a Microsoft már készített egy ideiglenes javítást a problémára, ám ez nem érhető el nyilvánosan. Akik szükségét érzik ezen patch telepítésének, telefonon kell, hogy konzultáljanak a szoftverfejlesztővel.

Böngésző-összeomlással – a fenti körülmények megléte esetén – akkor találkozhat a delikvens, ha olyan website-ra téved, mely a HTTP 1.1-es tömörítését használja. Az ilyen következményekkel járó, hivatalosan is dokumentált estek közé tartozik például a Peoplesoft webalapú kezelői felülettel bíró alkalmazásainak használata; de például a Microsoft saját CRM eszközeivel is sikerült már browser lefagyást előidézni.

Idén nem ez az első eset, hogy javítani kellett egy, már kiadott patch-et; az áprilisi kapkodást ráadásul szintén egy exploreres (igaz, Windows Explorert érintő) frissítés okozta. Júniusban szintén reparálást igényelt egy korábbi javítás.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda