Connect with us

technokrata

Menetpróba: Kia Ceed

20120508172630.jpg

Autók

Menetpróba: Kia Ceed

Feljebb lépett
Elindult a Kia Ceed második generációjának magyarországi forgalmazása. Kipróbáltuk a kompaktot.

A Genfi Autószalonon mutatta be a Kia a Ceed második generációját, viszonylag hamar, kedden el is kezdődött a kompakt értékesítése Magyarországon. A 2007-ben bevezetett Ceed mérföldkő és fordulópont volt a Kia történetében: az Európában tervezett, fejlesztett és épített modell volt a Kia első olyan autója, amely a tradicionális márkák komoly versenytársává emelte a koreai gyártót.

A sajtó és a vásárlóközönség elismerését egyaránt elnyert első Ceed a negyedik helyen végzett az európai Év autója versenyen, korábban egyetlen Kia sem ért el ehhez hasonló eredményt. A koreaiak az előd összes jó tulajdonságára építkezve alkották meg a második generációt, a rövid menetpróbán szerzett tapasztalataink alapján a vevők ismét elégedettek lesznek vele.

Az új Ceed hosszabb és alacsonyabb elődjénél, ami sportosabb megjelenést kölcsönöz az ötajtósnak, formaterve szépen belesimul a kategóriába. Az autó teljes hossza 50 mm-rel gyarapodott (4310 mm), míg a teljes magasság 10 mm-rel csökkent (1470 mm). Noha az új generációs Ceed vadonatúj padlólemezre épül, tengelytávja megegyezik az elődmodellével, 2650 mm-es. A magyar vevőknek – sajtótájékoztatón elhangzottak szerint – nagyon fontos a csomagtartó mérete, 340-ről 380 literesre nőtt a raktér.

Miközben a karosszéria 10 mm-rel keskenyebb lett, az első és hátsó nyomtáv egyaránt megnőtt (17, illetve 32 mm-rel). Nem változtattak a futóművön, elöl MacPherson, hátul multilink rendszerű a kialakítás, a Ceeddel továbbra is élmény a kanyarodás. A menetpróbán szerzett tapasztalataink alapján kényelmesebbre, lágyabbra hangolták a felfüggesztéseket, a Kia sem titkolja, hogy fontos cél volt a komfortérzet növelése. A karosszéria elődjénél 45 százalékkal merevebb.

A legtöbb piacon, így nálunk is két benzinmotor szerepel a kínálatban: az 1.4 MPI és az 1.6 GDI, 100 illetve 135 lóerővel. Dízelből szintén kettő kapható, a Vengából már ismert, 90 lóerős 1.4 WGT és a régi ismerős, 128 lóerős 1.6 VGT. A motorokhoz hatfokozatú kézi vagy automata váltó kapcsolódik, modelltől függően az 1.6 GDI motor a Kia vadonatúj, hatfokozatú duplakuplungos (DCT) váltóművével is rendelhető. A menetpróbán éppen egy ilyet tudtunk kipróbálni: a váltó finoman, szinte észrevétlenül kapcsol, kellemes vezetési élményt nyújt. Az egységet egy németországi vállalattal együttműködésben fejlesztette a Kia.

A kormánymű alapáron elektromos rásegítésű, a kormány két végállása között 2,85-öt fordul, a modell fordulóköre 10,34 méter. Az új Ceed vadonatúj Flex Steer rendszerrel is rendelhető: a rendszer háromféle üzemmódot kínál (komfort, normál és sport), amelyek révén a vezető befolyásolhatja a rásegítés és a visszajelzés mértékét, a pillanatnyi menetviszonyok és a személyes preferenciák függvényében.

Középen minden digitális

A Ceed további számtalan, opciós extrát kínál, ezek közül kiemelést érdemel a nagyfelbontású, könnyen leolvasható TFT Supervision műszeregység. Ez lényegében a sebességmérőt helyettesíti középen, a skála és a mutató is digitális, ráadásul a DCT váltó sport módba kapcsolása esetén a számok dőltté válnak. A Supervision emellett számos információt is megjelenít, többek között a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer grafikáit.

Az új Ceedet kizárólag Szlovákiában, a Kia zsolnai üzemében gyártják, tízféle színárnyalatban (ebből öt új), és az első modellek között kapja meg a Kia vadonatúj márkajelzését. A Kia felirat a jobb leolvashatóság érdekében egybefüggő, megemelt alapon kapott helyet. A bevezetés alkalmából nagy akciókkal várja a vevőket a Kia, az 1,4-es alapmodell a klímát is tartalmazó LX felszereltséggel 4,4 millió forint helyett 3,999 millióért vásárolható meg.



Szólj hozzá!

További Autók

Technokrata a Face-en

Tesztek