Connect with us

Hirdetés

technokrata

Amit tudni akartál a számítástechnika Paradicsomáról

Smart home

Amit tudni akartál a számítástechnika Paradicsomáról

Már nem luxus, hanem szükséglet a szórakoztató elektronika.

Habár a világ nagy része még csak a karácsonyra készül, a szórakoztatóelektronikai gyártók már a jövő év legelejére. 2009. január 8-án nyitja meg kapuit a Consumer Electronics Show, rövidebb nevén CES. Az amerikai kiállítás pár hét múlva esedékes indulása kapcsán Jason Oxman, a Szórakoztatóelektronikai Szövetség iparági kapcsolatokért felelős alelnöke osztotta meg gondolatait a nyilvánossággal.

„A 2009-es Nemzetközi CES várhatóan a harmadik legnagyobb kiállítás lesz a show 42 éves történetében. Több mint 2700 vállalatot várunk a 2009-es CES-re, amelyek közül 300 vállalat első kiállítóként vesz részt a show-n. Az új kiállítók között olyan neves vállalatok lesznek jelen, mint a Blockbuster, Hyundai/Kia, Mattel vagy a PricewaterhouseCoopers. A 2009. januári esemény rendkívülinek ígérkezik, hiszen 140 országból érkeznek Las Vegasba az iparág szakértői, hogy megismerjék a legújabb trendeket és a hamarosan piacra lépő technológiai újdonságokat.” – mondta Oxman.

„A Nemzetközi CES valójában egy globális találkozási hely az egész szórakoztató elektronikai iparág közösségének. Korábbi felméréseink alapján minden CES résztvevő átlagosan 12 megbeszélést bonyolít le a CES ideje alatt, így összesen körülbelül 1,7 millió találkozót folytatnak le a résztvevők a show egész területén. Ez teszi a CES-t a világ szórakoztató elektronikai vállalatai számára olyan eseménnyé, amelyet kötelezően látni kell. A 2009. januári kiállításon több mint 150 európai és 500-nál is több ázsiai vállalat állít ki.” – nyilatkozott az alelnök

A 2009-es Nemzetközi CES fő témái és trendjei
A résztvevők szemtanúi lehetnek majd a szórakoztató elektronika és a tartalmi szolgáltatók összekapcsolódásának, hiszen olyan kiemelt szórakoztató ipari vállalatok, mint a Sony Pictures Televison és az NBC Universal a CES-en leplezik le a legújabb tartalmi fejlesztéseiket. A HDTV világméretű térhódításával, valamint az Egyesült Államok digitális átállásának közeledtével a 2009-es CES-en mutatkoznak be a legújabb, még nagyobb és vékonyabb képernyős, még jobb képminőséget kínáló HDTV-k.

A Nemzetközi CES szervezője, a Szórakoztató Elektronikai Szövetség (CEA), már korábban bejelentette, hogy a 2009-es Nemzetközi CES-en adják át a CES Innovatív Tervezői és Mérnöki Díjat. Az elismeréssel a szórakoztató elektronikai piacon megtalálható leginnovatívabb termékeket díjazzák.

A nehéz gazdasági helyzetben minden globális iparág érzékenyen reagál az egyéni pénzügyi problémákból fakadó fogyasztói változásokra. De minden rosszban van valami jó, ugyanis a fogyasztók egyre több időt töltenek otthon, és egyre inkább nem luxusként, hanem szükségletként tekintenek a szórakoztató elektronikai eszközökre.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés