Connect with us

technokrata

Motorola ELBA szupermobil: reszkess Nokia N95!?

Kütyük

Motorola ELBA szupermobil: reszkess Nokia N95!?

A Motorola ezúttal apait-anyait bele kíván adni vadonatúj mobiljának fejlesztésébe.

Olvasóink talán még emlékeznek arra a Motorola ROKR E7 típusjelzésű készülékre, melyről körülbelül két hete számoltunk be. A leginkább a nemrégiben debütált Apple iPhone-hoz hasonlatos telefonról már akkor sejthető volt, hogy sajnos nem egy valódi készülék, hanem csak a fantázia szüleménye. Jól értesült források szerint azonban a Motorola a közeljövőben ténylegesen be fog jelenteni egy a ROKR E7 fantáziamobilhoz nagyon is hasonló csúcsmodellt.

Amennyiben hihetünk a pletykáknak, az amerikai gyártó Motorola ELBA néven dobja majd piacra ezt az egyelőre meglehetősen titokzatos újdonságot. A méltán népszerű Nokia N95 riválisának szánt, ultra-vékony kialakítással rendelkező telefonban a várakozások szerint egy nagyméretű érintőkijelző teljesít szolgálatot, mely elsősorban VGA, vagyis 640×480 pixeles felbontásáról, illetve 16 millió színárnyalatáról ismerszik meg. Emlékezetes, hogy a Nokia N95-ben és a nemrégiben bejelentett Nokia N95 8GB-ban 320×240 pixeles LCD található.

Wireles fronton említést érdemel többek közt a GRPS, EDGE, UMTS és HSDPA adatátvitel, no és persze a Wi-Fi sem hiányzik a repertoárból. Ezúttal várhatóan a digitális fényképezőgép modult sem hanyagolja el a Motorola, melynek eredményeképp egy 5 megapixeles kamera kerül majd a Motorola ELBA-ba. Az üggyel kapcsolatban izgatottan várjuk az új fejleményeket!



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek