Connect with us

technokrata

Csokimobil nyomott áron – LG KG280

Kütyük

Csokimobil nyomott áron – LG KG280

Az LG úgy döntött, hogy alaposan lenyomja a csokimobilok kezdőárát.

Míg az eddigiekben megjelent csokimobilok legtöbbjének a nyitóára jó pár száz eurónál kezdődött, addig a most érkezett, LG KG280 típusjelzésű Chocolate Phone már 100-150 euró, vagyis mintegy 25-38 forint ellenében hazavihető lesz.

A vadonatúj KG280 designja szinte a megtévesztésig hasonlít az első európai csokimobil, a tavaly májusban debütált KG800 designjára, a különbség mindössze annyi, hogy a navigációs gomb ezúttal nem négyszögletes, hanem köralakú díszcsíkot kapott.

A háromnormás (900/1800/1900 MHz) GSM modullal ellátott LG sliderphone kijelzője némileg kisebb, mint a KG800-ba szerelt LCD, és mintegy 262 ezer színárnyalatot képes megjeleníteni. A fekete és vörös színváltozatokban készülő mobil kapcsán említést érdemel még a GPRS adatátvitel, a Bluetooth kontroller, az USB interfész, illetve a 3 órás beszélgetési idő, valamint a 200 órás készenléti idő.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy hazánkban pontosan mikor jelenik majd meg a piacon a KG280.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek