Connect with us

Hirdetés

technokrata

Napokon belül itt a Sony Ericsson P990i

Kütyük

Napokon belül itt a Sony Ericsson P990i

Egyre több jel utal arra, hogy hosszú várakozást követően várhatóan hamarosan meg fog jelenni a piacon a Sony Ericsson legnagyobb tudású készüléke.


Az amerikai FCC testület nemrégiben sikeresen bevizsgálta és áldását adta a Sony Ericsson P990i-re, így a készülék várhatóan rövid időn belül fel fog bukkanni a piacon. Különböző források tudni vélik, hogy a Sony Ericsson P990i több hónapnyi csúszást követően augusztusban Európa-szerte meg fog jelenni a kereskedelmi forgalomban. Az új okostelefon kezdőára előreláthatólag 180-200 ezer forint körül fog alakulni.

A készülék egyébként első körben (3-4 napon belül) várhatóan az Egyesült Királyságban lesz kapható, ahol is nem kevesebb mint 600 fontot, vagyis mintegy 240 ezer forintnak megfelelő összeget kérnek el érte a kereskedők.

A hivatalosan tavaly ősszel bejelentett P990i a legújabb készülék a Sony Ericsson okostelefonjainak (P800, P900 és P910) sorában. Ugyanaz a jól bevált koncepció és felismerhető formai jegyek jellemzik. Számos szolgáltatásuk révén a termékek mindegyike népszerű a felhasználók, a szolgáltatók és a szoftverfejlesztők körében. A szolgáltatók visszajelzése és a Sony Ericsson Application Shop (on-line alkalmazásbolt) adatain alapuló letöltési statisztika azt mutatja, hogy a fogyasztók, legyenek akár üzleti, akár egyéni ügyfelek, érdeklődnek okostelefonjuk funkcióinak teljes körű kihasználása iránt. Az alkalmazások letöltésével kapcsolatos felhasználónkénti átlagos bevétel akár a négy-ötszörösét is elérheti a hagyományos hangközpontú mobiltelefonokénak.

A Sony Ericsson azért jelentette be az okostelefont jóval a készülék kereskedelmi forgalomba kerülése előtt, hogy a fejlesztőknek legyen idejük minél több alkalmazás kifejlesztésére és tanúsítására. Ezáltal lesz biztosított, hogy amikor a P990i az üzletekbe kerül, a felhasználók számos új Symbian és UIQ szoftverplatformon futó alkalmazásból választhatnak majd. Akárcsak elődei, a P990i is elsősorban és mindenekelőtt egy mobiltelefon. Ezenfelül az UMTS összes előnyét is biztosítja, mint például videohívás, nagy sávszélességű multimédiás letöltés, valamint teljes HTML oldalak megjelenítése internetböngészés közben. Mindez az új Opera 8 böngészővel tekinthető meg. A P990i képes az összes fő push e-mail szolgáltató üzeneteinek fogadására is, hiszen teljes körű e-mail hozzáférést nyújt, természetesen a mellékletekkel együtt, bárhol és bármikor.

A P990i többféle szövegbeviteli módszerrel rendelkezik, vagyis kielégíti az összes felhasználói igényt és preferenciát. E-mailt írni könnyebb az új billentyűzeten, amely a telefon törzsén, a lehajtható klaviatúra alatt kapott helyet. A levelek elolvasását pedig a nagyméretű, 2,8 colos QVGA érintőképernyő teszi kényelmessé. Az új szoftverplatform fejlett funkcióinak köszönhetően immár lehetséges egyszerre több feladat ellátása is (internetezés, fájlküldés és -fogadás, a telefonbeszélgetéssel egy időben). A készülék nagy kapacitású memóriával rendelkezik, hogy képes legyen kezelni az összes multimédiás letöltést és e-mail mellékletet. Az alap csomagban mellékelt 64 MB-os Memory Stick PRO Duo mellett 80 MB memóriát építettek be a P990-be. A memória kártya gyárilag tartalmaz VPN klienst és egy víruskereső szoftvercsomag próbaverzióját is. A P990i piacra dobásakor kapható lesz az akár 4 GB tárhelyet is rendelkezésre bocsátó Memory Stick PRO Duo, tehát a memória bővítésének a lehetősége szinte korlátlan.

Az UMTS és WLAN funkciók kombinációja szintén jelentősen növeli az alkalmazások (e-mailezés, internet- és intranetböngészés és videotelefonálás) hatékonyságát és rugalmasságát. A világ összes úgynevezett hot spot-ján rendelkezésre álló WLAN kapcsolat, a nagysebességű 3G szolgáltatások kiegészítője, lehetővé teszi a vállalati hálózati szolgáltatások széles körű elérését. Az új funkciók közé tartozik továbbá az automatikus időzónaváltás a naptárban és a kibővített szinkronizálási lehetőségekkel rendelkező, frissített PC-szinkronizálási szoftver. Az autofókusszal, digitális zoommal, Photo Light funkcióval, fényes TFT képernyővel és videofelvételi funkcióval rendelkező, 2 megapixeles kamera garantálja a kiváló minőségű képek készítésének lehetőségét.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés