Connect with us

technokrata

A pszichiáterek szívesen használnak PDA-kat

Kütyük

A pszichiáterek szívesen használnak PDA-kat

Egy a napokban nyilvánosságra hozott friss felmérésből kiderül, hogy a pszichiáterek nagy előszeretettel használnak kéziszámítógépeket, azok ugyanis jelentős mértékben megkönnyítik a munkájukat.

A különböző egészségügyi referencia szoftverek fejlesztésével foglalkozó Skyscape az Amerikai Pszichiáter Szövetség rendes évi közgyűlésén hozta nyilvánosságra a tanulmányt, mely többek közt arra is rávilágít, hogy a 280 megkérdezett szakorvos több mint 64 százaléka naponta legalább négyszer, 12 százaléka pedig naponta minimum huszonötször használja PDA-ját.

A pszichiáterek 68 százaléka elsősorban arra használja a kéziszámítógépét, hogy utánaolvasson egy-egy gyógyszer hatásainak, mellékhatásainak, illetve, hogy felidézze egy-egy gyógymód használatának lehetőségeit, illetve az azzal kapcsolatos szakmai tapasztalatokat. Az elmeorvosok több mint 71 százaléka úgy véli, hogy a kéziszámítógépeknek köszönhetően jelentős mértékben csökken a kezelések hibalehetősége, 16 százalékuk szerint pedig az orvosi hibák 10 százalékkal csökkenthetők ily módon. A megkérdezetettek nem kevesebb mint 82 százaléka úgy tartja, hogy a PDA-k növelik a gyógyítás hatékonyságát, vagyis adott idő alatt több pácienst lehet ellátni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek