Connect with us

technokrata

Itt a robot, amivel beszélgethetsz

jia-jia-6

Dotkom

Itt a robot, amivel beszélgethetsz

Élethű robotot fejlesztettek ki kínai kutatók.

Kétségtelen tény, hogy a jövőben egyre nagyobb teret kap a robotika, azonban manapság még kevesen gondolnak arra, hogy akár egy robottal is beszélgethetnek. Pedig a University of Science and Technology of China csapata most épp egy olyan robotot készített, amely rendkívül élethű testtel rendelkezik és még kommunikálni is képes a partnerével. Jia Jia (ugyanis így hívják) nemcsak hangokat tud kiadni, de képes mozgatni az ajkát illetve a testét is. Információk szerint amikor a robot bemutatóját tartották, Jia Jia felszólított egy újságírót, hogy az ne fotózza előnytelen szögből, mert úgy ducibbnak néz ki.

jia-jia-6

Sőt, ez még csak a kezdet, hiszen a fejlesztők célja, hogy a 2.0-ás verzióba már öntanuló technológiát is építsenek, azaz a robot képes legyen komolyabban felismerni a helyzeteket és ezáltal még pontosabban beszélgethessen az emberekkel.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek