Connect with us

technokrata

Amikor a Pókember is kevés, segít az SAP

Dotkom

Amikor a Pókember is kevés, segít az SAP

Aki próbálta már magyarországi üzleti folyamatait kínai nyelven nyilvántartani, tudja, mennyit kínlódhatott ezzel a Setino Kft. idén októberig. Bár “kapcsolatban állnak” a Pókemberrel és más szuperhősökkel, nem ők, hanem az SAP Business One sietett segítségükre.

A Setino Kft. megalapításától számítva alig három év alatt jutott el az SAP vállalatirányítási rendszeréig: a kezdetben papír alapon végzett nyilvántartást egy kínai fejlesztésű szoftver váltotta fel, ezt követte a német szoftveróriás kisvállalati rendszere, az SAP Business One. “A kínai fejlesztésű rendszer használata egyértelmű választásnak tűnt, hiszen az általunk forgalmazott termékek száz százalékát az ázsiai országban lévő Setino gyárból importáljuk. A rendszer egyik legnagyobb és egyben legnyilvánvalóbb hiányossága mégis az volt, hogy kezelőfelülete is kínaiul íródott. Mivel kollégáink nem beszélik a nyelvet, így vizuális alapon voltunk kénytelenek megtanulni a rendszer használatát, amiben ikonok segítettek minket” – adott ízelítőt cégük nem mindennapi problémájából Oláh Katalin, a Setino irodavezetője. “Másfél év után merült fel az igény, hogy jóval előnyösebb lenne, ha magyar kezelőfelületű rendszert használnánk, ám a kínai szoftvernek nem létezik magyar nyelvű verziója. Ezért úgy döntöttünk: új vállalatirányítási rendszer után nézünk.”A piaci kitekintés egyöntetű eredményt hozott: a barátok, ismerősök, partnerek ajánlása alapján a Setino egyetlen vállalatirányítási rendszergyártóval lépett kapcsolatba, az SAP-val. A lehetséges bevezető partnerek közül kettőt is megkerestek, akik közül a ProgEn Mérnöki Fejlesztő és Szolgáltató Kft.-re esett a választásuk. “A ProgEn szakmaisága, tanácsadóinak felkészültsége, és nem utolsósorban ajánlatának minősége és árszínvonala olyan meggyőző volt, hogy nem is férhetett kétség hozzá: velük szeretnénk dolgozni” – idézte fel a kezdeteket az irodavezető. A szoftver bevezetéséhez idén januárban láttak hozzá, amikor is felmérték a cég helyzetét, folyamatait, valamint a szoftverrel szembeni elvárásokat. “Feltétel volt, hogy a rendszer a magyar nyelvű felület mellett megfeleljen másik alapkövetelményünknek, a távoli elérésnek is. Ez számunkra azért fontos, mert a XIII. kerületi központunkban a szolgáltató nem tud fix IP-címet biztosítani, így a szervert, amin az SAP-program fut, egy szerverhotelben kellett elhelyeznünk, és távoli asztali eléréssel, interneten keresztül kapcsolódunk hozzá” – mondta el az irodavezető. Miután megtörtént az adatok új rendszerbe való bevitele, elkezdődött az alkalmazottak képzése is. A rendszer végül októberben állt át éles üzemre. Az SAP Business One ma már átfogóan kezeli a kft. értékesítési és készletvezetési folyamatait, és valós idejű rálátást biztosít a cég készleteire. A könyvelést pedig továbbra is külső, megbízott könyvelő céggel végeztetik. A rendszer a magyaron kívül angolul, illetve csehül, szlovákul, lengyelül, oroszul képes működni. A Setino várja azt a tervezett verziót, amely kínai nyelvvel is használható lesz.

A Setino számára az SAP Business One-hoz kapcsolódó legnagyobb rizikó az volt, hogy munkatársai hogyan képesek váltani a korábbi rendszerben “megszokott” folyamatokról az SAP logikájára. Ebben maximális segítséget kaptak a ProgEn szakembereitől, akik folyamatos tanácsadási szolgáltatással állnak rendelkezésükre akár telefonon, akár személyesen vagy éppen e-mailen keresztül. “Mivel felmerülhetnek olyan kérdések, esetleges problémák, amelyekkel csak a rendszer gyakorlati használata során szembesülünk, ezért a ProgEnnel úgy állapodtunk meg, hogy a bevezetés lezárultát követően is intenzív támogatási szolgáltatást nyújtanak, aminek teljes mértékben eleget is tesznek” – mondta el az irodavezető. A Setino azonban nem csupán a bevezető partnerrel, hanem az SAP szoftverével is maximálisan elégedett. “Végre értjük, tudjuk, hogy mit is csinálunk a rendszerben, és az SAP használatával rövidebb idő alatt, sokkal könnyebben tudjuk elvégezni a mindennapi adminisztrációs feladatainkat is” – összegezte tapasztalatait Oláh Katalin.

A textil-nagykereskedelemmel, ezen belül sálak, sapkák, kesztyűk és egyéb kiegészítők forgalmazásával foglalkozó Setino Hungary Kft. 2004-ben alakult. A teljes egészében magyar magántulajdonban álló, nyolc főt foglalkoztató vállalat a nemzetközi Setino csoport része, amely Kínában saját gyártóegységgel, Magyarországon, Romániában és Lengyelországban pedig nagykereskedelmi képviseletekkel rendelkezik. A cég nem csupán saját márkás termékeket gyárt, hanem licencszerződések alapján olyan márkákat is felhasznál termékein, mint például a Barbie, a Hot-Wheels, a Snoopy és a Pókember. Hazai fő viszonteladó partnerei között kiemelt helyet foglal el a Cora és az Auchan, valamint számos kisebb kereskedelmi vállalkozást is partnerei között tudhat nem csupán Magyarországról, hanem egyre növekvő számban külföldről, elsősorban a szomszédos országokból. Budapesten, két telephelyen (a XIII. kerületben és október óta a X. kerületben) nagykereskedelmi kirendeltséget működtet a Setino.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek