Connect with us

technokrata

Idővel eltűnik a Tele2 márkanév

Dotkom

Idővel eltűnik a Tele2 márkanév

A Hungarian Telephone and Cable Corp bejelentette, hogy lezárult a svédországi székhelyű Tele2 magyarországi leányvállalatának felvásárlása.

A Tele2 Magyarország vételára 4 millió eurós (megközelítőleg 5,7 millió dollár) cégértéken alapul, a vevő készpénzben fizetett. A megegyezés szerint a vételárat a Tele2 Magyarországnak a tranzakció lezárásakor kalkulált nettó tartozásai és nettó forgótőke-állománya összegével korrigálták. A HTCC így már több mint egymillió ügyfelet szolgál ki Magyarországon. Az újonnan szerzett előfizetői bázis számára további, a Tele2 által eddig nem nyújtott szolgáltatások, különösen a DSL szélessávú internet is könnyen hozzáférhetők lesznek. A Tele2 a közeljövőben egyelőre a csoporttól különállóan, továbbra is Tele2 néven működik majd. A HTCC-csoport célja ebben az esetben is a folyamatok teljes integrációja, így a Tele2 név belátható időn belül eltűnik, a szolgáltatások pedig Invitel márkanév alatt lesznek majd elérhetőek.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek