Connect with us

Hirdetés

technokrata

Közigazgatási tartalmak az NDA-ban

Dotkom

Közigazgatási tartalmak az NDA-ban

Könyv jellegű információk online szolgáltatása.

2006. augusztus 22-étől az NDA-keresőben is elérhetővé vált a Daten-Kontrol Kft. által fejlesztett DoLi – Önkormányzati Dokumentumtár portál több mint 550 dokumentuma.

A pécsi székhelyű Daten-Kontor Számítástechnikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft a GVOP-2005-4.2.1. (Üzleti tartalomfejlesztés támogatása kis- és középvállalkozások számára) című pályázaton nyert támogatás segítségével valósította meg a DoLi (Document Library) nevű online iratminta- és dokumentumtárat a közigazgatási munka támogatása érdekében, mely több mint 550 önkormányzati iratmintát és jogelemzést tartalmaz.

A szolgáltatás célja egyrészt olyan könyv jellegű információk online szolgáltatása, melyek az önkormányzati és államigazgatási munka egy-egy aspektusának jogi hátterét, környezetét ismertetik, elemzik, segítve ezzel a döntéshozók, döntés előkészítők és a törvényesség betartásáért felelősök (jogászok, jegyzők) munkáját.

A dokumentumtár célja másrészt olyan iratminták előállítása és on-line szolgáltatása, amelyek az önkormányzatok és államigazgatási szervek által használt különféle dokumentumok (szerződések, határozatok, rendeletek, szabályozások, stb.) elkészítését könnyítik meg, teszik gyorsabbá, hatékonyabbá, pontosabbá és jogszerűbbé.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés